h i r d e t é s

Prisztás-gyilkosság - Az ügyészség perújítást kezdeményezett P. Tamás ügyében

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Prisztás-gyilkosság - Az ügyészség perújítást kezdeményezett P. Tamás ügyében

2019. szeptember 17. - 07:18

Hétfőn az iratok ismertetésével, valamint a vádlottak észrevételeivel folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a Prisztás-gyilkosságban lévő perújítási eljárás. - írja a 24.hu.

Prisztás József 1996-os meggyilkolása miatt, felbujtóként elítélt és jogerősen kiszabott börtönbüntetését töltő P. Tamás elsőrendű vádlott monitoron keresztül figyeli a bűnténynek a Fővárosi Törvényszéken megtartott perújítási tárgyalását 2019. szeptember 16-án. Az első sorban a másodrendű (b) és harmadrendű vádlott, mögöttük a hallgatóság soraiban Tasnádi Péter, több szervezett bűnözéshez köthető bűnügy korábbi vádlottja. A perújrafelvételre azt követően került sor, hogy Jozef Rohác a Fenyő-gyilkosság elkövetője azt állította, hogy ő ölte meg Prisztás Józsefet is, ukrán-orosz bűnözői körök közvetett megbízása alapján. Ugyanakkor a gyilkosság miatt korábban P. Tamás mellett további két személy ítéltek el jogerősen, H. Istvánt elkövetőként, F. Ferencet pedig bűnsegédként. MTI/Kovács Tamás

A perújrafelvételre azt követően került sor, hogy Jozef Rohác, a Fenyő-gyilkosság elkövetője azt állította, hogy ő ölte meg Prisztás Józsefet is.

Rohac arról beszélt, hogy az ukrán maffiától kapta a megbízást egy dunaszerdahelyi bűnözői csoport közvetítésével, és a gyilkosságot 15 ezer márkáért hajtotta végre. Szerinte a vallomását az is alátámasztja, hogy csak az elkövető, vagyis, ő tudhatja, hogy a nyomozók nem találtak töltényhüvelyt a helyszínen. A hüvely ugyanis abban a nejlonszatyorban maradt, amellyel “álcázta” a hangtompítós pisztolyt.

Rohac azt mondta, hogy a bűncselekményért elítélteknek semmi közük nem volt a vállalkozó megöléséhez. Vallomásában részletesen leírta a bűncselekmény helyszínét, az elkövetés módját és annak egyéb körülményeit. A bíróság kérdésére válaszolva elmondta, hogy azért tesz beismerő vallomást, mert az évek során a fegyházban megváltozott, így nem tartja helyesnek azt, hogy másokat ítélnek el azért, amit ő követett el.

Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás

Prisztás József meggyilkolása ügyében a bíróság korábban jogerősen 15 év fegyházra ítélte felbujtóként Portik Tamást és elkövetőként Hatvani Istvánt. A bűnsegédlettel gyanúsított Fazekas Ferenc, akit azzal vádoltak, hogy a helyszínre csalta Prisztást, tíz évet kapott.

Az eljárás alatt a vádlottak mindvégig tagadták bűnösségüket, és több, korábban más ügyben elítélt tanú is azt mondta, úgy tudja, hogy a végrehajtó nem Hatvani István volt, hanem Jozef Rohác. A korábbi tárgyaláson mindhárom elítélt, Portik Tamás, Hatvani István és Fazekas Ferenc is köszönetet mondott Jozef Rohácnak a vallomásért.

A tárgyalóteremben ezúttal ott volt Tasnádi Péter is. A vállalkozó a Pestisrácoknak azt mondta, hogy azért jelent meg a mai tárgyaláson, amin Rohácon kívül továbbra is minden vádlott ártatlannak vallotta magát, mert érdekli az ügy kimenetele.

Érdekesség, hogy tárgyalást monitoron követő Portik egész jól összekapta magát, és kisebbre vágatta a szakállát. Portik jelezte, hogy a jövőben személyesen is szeretne részt venni a tárgyalásokon, de a bíró ezt nem engedélyezte a számára.

24.hu