h i r d e t é s

Pszichológus segítségére szorulnak a szexbotrányba keveredő úszólányok

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Pszichológus segítségére szorulnak a szexbotrányba keveredő úszólányok

2017. május 18. - 07:58

Pszichológus segítségére szorulnak az úszólányok, akik érintettek az elmúlt napok szexbotrányainak.

A Blikk korábban már beszámolt arról, hogy a Jövő SC versenyzőjét, egy 16 éves úszólányt négy másik sportoló „tőrbe csalta” a debreceni országos bajnokságon – míg egyikükkel nemi aktusa volt egy kabinban, egy másik titkon levideózta őket, és a felvétel nyilvánosságra került.

Bors című lap hétfőn írt arról, hogy egy másik, válogatott úszólányról tavaly készült szexfotókat akartak eladni.

A Tényeknek nyilatkozó szakember szerint akár a pályafutásába is kerülhet a mostani botrány a válogatott úszónak, ha nem kap azonnali segítséget.

– Olyan mély sebet kap a lelke, amit nagyon nehezen tud feldolgozni. Annyira bevésődik a nő lelkébe ez a helyzet, hogy egyszerűen nem tudja túltenni magát ezen, és mindenképppen szakemberrel kellene beszélni, mert saját maga nem tudja feldolgozni. Néha el szeretné rejteni, máskor pedig szeretné, ha ki tudná üvölteni a világnak, hogy mi történt vele – mondta Rusz Edit, szexuálpszichológus.

blikk.hu