h i r d e t é s

Radioaktív fémhenger tűnt el egy kísérleti atomerőműből Thaiföldön

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Radioaktív fémhenger tűnt el egy kísérleti atomerőműből Thaiföldön

2023. március 17. - 05:40

A hatóságok nagy erőkkel keresik, még nyomravezetői díjat is felajánlottak.

Forrás: CNN

A sugárzó cézium-137-et tartalmazó, 30 centiméter hosszú, 25 kilogrammos tartály hiányát múlt pénteken fedezték fel a Bangkoktól száz kilométerre keletre fekvő erőműben, Pracsinburi tartományban, de a Bangkok Post című lap szerint elképzelhető, hogy már február végén eltűnt, viszont az erőmű-üzemeltető csak pénteken értesítette erről a rendőrséget, közölte helyi forrásokra hivatkozva az MTI.

A tartományi kormány sajtókapcsolatokért felelős munkatársa szerint a hatóságok szerda óta több helyszínen, egyebek között fémhulladékudvaroknál keresték a fémhengert.

Az illetékes egészségügyi szakemberek figyelmeztették a lakosságot, hogy a radioaktív anyaggal való tartós, közvetlen érintkezés bőrkiütéseket, hajhullást, bélfekélyt, valamint fáradtságot és hányást is okozhat. Elmondásuk szerint a cézium-137-el való rövid távú érintkezés nem feltétlenül mutat azonnali tüneteket, azonban növeli a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát.

A cézium-137 izotóp halmazállapotában nagyban hasonlít a konyhasóhoz, ezért a tartály felnyitásakor könnyen szétszóródhat

– mondta az ország egyik magas rangú egészségügyi tisztségviselője. Az eltűnt sugárzó eszközt egy 17 méter magas silóhoz csatlakoztatva, a tárolóban lévő hamu mérésére használták.

Az erőmű tulajdonosa, a National Power Supply Public vállalat közlése szerint nem világos, hogy az eszköz milyen körülmények között tűnt el. A vállalat 50 ezer bát (538 ezer forint) nyomravezetői díjat ajánlott fel az ügyben. (rtl.hu)