h i r d e t é s

Rákkeltő anyag miatt vonták vissza a magyar ásványvizet

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Rákkeltő anyag miatt vonták vissza a magyar ásványvizet

2019. október 17. - 08:52

Nem hitt a fülének és a szemének a több mint 50 éve működő Borsodi Víz tulajdonosa, amikor a hatóság szakemberei közölték vele: azonnal be kell zárniuk üzemüket, mert a kút, ahonnan a gyógyhatású ásványvizet nyerik, rákkeltő anyaggal szennyezett. - írja a blikk.hu.

Fotó: Borsodi Víz Facebook

 A vegyület, amely még 260 méter mélyen is kimutatható, a PVC gyártásához is használt vinil-klorid.

A vegyület a WHO- és az EU-besorolások szerint 1-es kategóriájú rákkeltő anyag. A Magyarországon egyedülálló összetételű gyógyvizet előállító cég ajtajára lakat került.

– A bezárás előtt kezdett működni a több tízmillió forintért vett új gyártósor, amivel megsokszorozhattuk volna a termelést és költséghatékonnyá vált volna az ásványvíz előállítása

– kezdte lapunknak Szalay László, a Borsodi Víz tulajdonosa.

– Így még inkább ökölcsapásként ért minket a hír.

A korábbi visszajelzések azt mutatták, nyugodtan ölhetek pénzt a vállalkozásba, hiszen az ország minden területéről érdeklődtek a termék iránt. Borsodban legendás híre volt a Borsodi Víz jótékony hatásának, keresték az emberek, és sikerült a legnagyobb élelmiszerláncok polcaira is eljuttatni a palackjainkat. A munkások többségét el kellett bocsátanom, de a fejlesztési kölcsönt ugyanúgy fizetnem kell, mintha folyna a termelés.

Azt pontosan tudtam: mi minden előírást betartottunk, így biztos voltam benne, hogy nem az én vagy a cégnél dolgozók hibájából történt a súlyos mérgezés, ezért felkértem egy igaz­ságügyi szakértőt, derítse ki az igazságot

– elevenítette fel az idén tavasszal történteket a cégvezető.

Németh Csaba igazságügyi szakértő, hidro- és mér­nökgeo­lógus több mint 30 éve vizsgálja azt a területet, ahol a cég kútja is található. Az ő álláspontja szerint kirívó környezetszennyezés történhetett még évtizedekkel ezelőtt a közeli BorsodChemnél.

Bezárták az 50 éves üzemet, a tulaj pert indít / Fotó: Isza Ferenc Forrás: blikk.hu

– Ki merem jelenteni, hogy mérgező vegyület került a talaj mélyebb rétegei­be, és az most érte el a kút környékét. Régen ugyanis, amikor még az állam volt a Borsodchem tulajdonosa, úgy ítélték meg, hogy a veszélyes anyagok tárolásához nincs szükség betonmedencékre, agyagmedencét használtak, ezeket egy ideig nem szigetelték

– állítja Németh Csaba, aki szerint a PVC-gyártáshoz kapcsolódó technológiai szennyvizek nem megfelelő tárolása miatt kerülhetett annak idején a méreg a talajba.

– Mivel itt régen bányák voltak, más a talaj alatti rétegek szerkezete, mint máshol. Ez pedig – sajnos – kedvezett a vinil-klorid terjedésének. Félek, hogy a Borsodi Víz bezárása csak a jéghegy csúcsa

– állítja a szakember, aki három mérést is végzett, mintát vett a kútból, a kevert vízből és a talajvízből is. A mintákat egy laborban elemeztette ki. A megengedett érték (0.5 mg/I) majd hússzorosa, 9.9 mg/I vinil-klorid volt a vízben és a talajban is. Mivel a koncentráció annál jobban növekedett, minél mélyebb réteget vizsgáltak, kizárt, hogy valaki szándékosan öntött felülről a kútba vinil-kloridot.

– A peres keresetünk elkészült, a napokban adom be a bírósághoz. Kérni fogom, hogy a bírósági eljárás ideje alatt a cég függessze fel a PVC-gyártást. Úgy gondolom, a közérdek ebben az esetben előrébbvaló a vállalat érdekeinél

– közölte Szalay László ügyvédje, dr. Lichy József.

Lapunk megkereste a BorsodChemet is.

A BRAND Hungary Ásványvíz-forgalmazó Kft. által üzemeltetett kútnál észlelt szennyeződésről a kút üzemeltetőjétől van tudomásunk, figyelemmel arra, hogy nevezett kártérítési igényt jelentett be társaságunkkal szemben, az általa felkért (nem hatóság által kirendelt független) szakértő véleményére hivatkozva

– írta a cég.

– Mivel cégünk minden téren kiemelt gondossággal jár el tevékenységével kapcsolatban, magunk is szakértői véleményt szereztünk be, amely azonban egyértel­műen cáfolja a kárigénnyel fellépő BRAND Hungary Kft. állításait és a szennyeződést cégünk működésétől független okra vezeti vissza. Mindebből következően a kárigényt visszautasítottuk, és mi ennek tudjuk be, hogy nevezett a sajtóhoz fordult. A BorsodChem Zrt. tehát a rendelkezésére álló szakvélemény és adatok alapján határozottan állítja, hogy tevékenysége és a szennyeződés között nincs összefüggés, ezért értelemszerűen semmiféle teendője »a szennyezés megszüntetése érdekében« nem lehet

– olvasható válaszlevelükben.

A BorsodChem Zrt. tehát egyértelműen vitatja a BRAND Hungary Kft. állítá­sait. A vita eldöntése és lezárása a bíróságon várható.

Ritka daganatot okozhat

Járványügyi vizsgálatok bizonyítják, hogy a PVC gyártásához használatos vinil-klorid egy igen ritka daganatot, angioszarkómát okozhat a májban. Más típusú rákok esetében feltételezhető bizonyítékokat találtak a kötő- és lágyszöveti rosszindulatú daganatok kialakulása és a vinil-klorid emberi szervezetbe kerülése között.

blikk.hu