h i r d e t é s

Ráoltották a villanyt a fórumozó Márki-Zay Péterre

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ráoltották a villanyt a fórumozó Márki-Zay Péterre

2021. szeptember 20. - 11:41

Kirakták Márki-Zay Pétert a debreceni étteremből, a villanyt is ráoltották, ahol éppen fórumot tartott 

Egy óra után távozásra szólították,

Meglepően fordulatossá vált Márki-Zay Péter összellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt debreceni kampányeseménye, melyre az előválasztáson végül kellő számú ajánlás híján elindulni képtelen Pálinkás József is elkísérte. Márki-Zay a tervek szerint a Belga Étterem és Sörözőben tartotta volna a fórumot, ám egy órával a kezdés után az étterem tulajdonosa vagy üzemeltetője (a történtekről beszámoló Magyar Hang nem tudta kideríteni, hogy melyik) távozásra szólította, és még a villanyt is lekapcsolta.

A történtekről beszámolva Pálinkás a Facebookon úgy fogalmazott, hogy a fórum "rajtunk kívülálló, barátságtalan okok miatt utcafórummá alakult át". A Debreceni Napnak Pálinkás részletesebben is beszámolt. Azt mondta, a férfi "meglehetősen ingerülten és kissé fenyegetően" követelte a távozásukat arra hivatkozva, hogy Márki-Zay pártja, az MMM "nem erre" foglalt helyet az étteremben. "Ilyen országban élünk. A kérdés, hogy ilyen országban akarunk-e élni" - nyilatkozta Pálinkás a lapnak. (444.hu)

Frissítés (2021. szeptember 20. 18.36)

Márki-Zay szerint ők hibáztak, nem közölték az étteremmel, hogy politikai fórumot tartanak náluk

Nem közölték a debreceni Belga Étteremmel, hogy politikai rendezvény megtartását tervezik, „ez egy hiba volt tőlünk” – közölte a Debreciner.hu-val Márki-Zay Péter hétfőn, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay azt mondta a Debreciner.hu-nak, hogy tájékoztatni szokták a rendezvényeik helyszíneit a programjaik politikai jellegéről. Szerinte a problémát részben az okozta, hogy először utcafórumot szerettek volna tartani, de Pálinkás József javaslatára mégis a Belga Étterem mellett döntöttek, az MMM foglalást végző munkatársa pedig már csak magára az asztalfoglalásra kapott utasítást. A miniszterelnök-jelölt szerint sem ő, sem Pálinkás nem tudta, hogy nem kértek engedélyt a fórumra. Ugyanakkor azt különösnek tartja, hogy miközben másfél órán keresztül senkit nem zavart a rendezvényük, egyszer csak kiparancsolták őket. (hvg.hu)