h i r d e t é s

"Rasszista háború" a menekültek ellen, vagy biztonságpolitikai intézkedések kellenek a hazai és nemzetközi, állami (gyilkosságok és rablások) és nem állami terrorcselekményekkel szemben?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

"Rasszista háború" a menekültek ellen, vagy biztonságpolitikai intézkedések kellenek a hazai és nemzetközi, állami (gyilkosságok és rablások) és nem állami terrorcselekményekkel szemben?

2018. szeptember 26. - 10:45

 

A bevándoroltak üldözése, legyilkolása, pusztítása mellett időről időre közjogi következményei is voltak Magyarországon a belharcoknak, az Aranybullától a zsidótörvényekig.

A kép illusztráció! - Forrás: 4024.hu

A bevándorlókat (jövevények, vendégek) illetően a király és a földesurak politikáját az évszázadok során nagyfokú pragmatizmus jellemezte. A koronának és a földbirtokosoknak is gyakran volt szüksége idegenekre, kellett a lovag, az íjász, a pap, a kézműves, a kereskedő, a jobbágy, a szolga.

Jöttek egész udvartartások a királynékkal, jelentős katonai egységek a zsoldos kapitányokkal, egész városok és falvak a telepítő soltészokkal, iparos műhelyek és rendházak közösségei érkeztek, minden időben és minden égtáj felől.

Tagadhatatlan, hogy keletkeztek súlyos konfliktusok is, voltak gyilkosságok Szent Gellérttől Gertrudis királynén és a kunok királyán keresztül a cigányok és zsidók pusztításáig, a németek kitelepítéséig.

Miközben tisztelet és elismerés övezte a bajor Gizellát, a nürnbergi születésű Luxemburgi Zsigmondot, Ozorai Pipót, Zrínyit és Frangepánt, Habsburg Józsefet és megannyi „idegen” hadvezért, főpapot, mestert, a modern időkben pedig számos tudóst és sportolót.

Magyarország a bevándorlás kérdésében minden időben István király tanácsát követte, miszerint „az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”. A mostani kormány dacolni látszik ezer év hagyományával és migrációs politikájával elveti Szent István örökségét.

A Közel-Keletről érkezőkről szóló mai vitákban alig esik szó a múlt örökségéről, a keresztes háborúk gyilkos csatáiról, a gyarmatosítás időszakáról, az arab és iszlám világ sokszínűségéről, eltérő fejlődéséről és belső harcairól, egyes európai országok érintettségéről és érdekeiről, illetve a globalizáció és a kommunikáció új keletű hatásáról.

Az értelmezési keretek kialakításában értelmiségi körök és ideológiai táborok küzdenek egymással, az egyik civilizációk harcának, a másik piaci befolyásszerzésnek, a harmadik hódításnak, Európa népei ellen folyó háborúnak látja és láttatja az eseményeket, magyarázza a médiában megjelenő híreket.

Közös ezekben a teóriákban, hogy nem sokat tudnak kezdeni a terrorizmusnak nevezett nyílt erőszakkal, a közvetlen ok és haszon nélkül az európai lakosság ellen elkövetett öngyilkos merényletekkel.

Az a mód, ahogyan a magukat dzsihádistának, az Iszlám Állam hívének, muzulmán hitűnek mondó emberek gyilkolnak, hol magányosan, hol kisebb csoportban, vállalva az öngyilkosságot is, ha nem is ismeretlen, de teljességgel idegen az európai hadviselési normáktól, a háború legitim formáitól.

Úgy tűnik, hogy az európai kormányok számára komoly dilemmát jelent, hogy az asszaszin orgyilkos hagyományokra épülő muzulmán terrorizmus európai megjelenését és elterjedését egy háború keretében értelmezzék-e és a háborús logika szerint küzdjenek meg a támadókkal vagy ennél korlátozottabb formában, az európai terroristák ellen korábban kialakított biztonságpolitikai eljárásokat alkalmazzák a veszélyek elhárítására.

Nyilván nem könnyű kérdés, hogy kell-e, szabad-e „tucatnyi őrült” miatt az európai társadalmat és haderőt átállítani háborús üzemmódba, miközben arra is választ kell adni, hogy milyen lesz az a béke, ami majd eljönne egy ilyen háború után. Különös tekintettel arra is, hogy a vándorlás az ember természetéhez tartozik, minden időben jelent volt/van a népek életében.

(Légy kegyes!) A terrorista akcióktól függetlenül érdemes azt is számításba venni, hogy a nagyobb történelmi változások (államalapítás, polgárosodás, globalizáció) Magyarországon mindig kiváltottak bizonyos fokú idegenellenességet. Hiszen ezekben a folyamatokban mindig nagy szerepet játszottak külföldről érkezett papok, katonák, polgárok, menedzserek, akik esetenként beépültek a hatalmi struktúrákba is. Föntebb utaltunk rá, hogy ez az idegenellenesség többször is tragikus eseményekbe torkollott, miáltal a nemzet önmaga testének igen értékes részeit amputálta.

A bevándoroltak üldözése, legyilkolása, pusztítása mellett időről időre közjogi következményei is lettek a belharcoknak, az Aranybullától a zsidótörvényekig.

Az öncsonkítás sajnos haladó hagyomány nálunk, belopódzik a művészeti alkotásokba is. Miközben kárhoztatjuk az öngyilkos muszlimot, nemzedékek nőnek fel Dugovics Titusz önfeláldozó hősiességén, elborzadunk a tizenéves terroristán, de hősöknek ábrázoljuk a forradalmak gyermekharcosait.

Szent István forog a sírjában, mivel mostanában keveset nyom a latba az intelme, hogy „ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is”.


 

h i r d e t é s