h i r d e t é s

Reagált a Kúria a Varga-per felülvizsgálati kérelmére

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Reagált a Kúria a Varga-per felülvizsgálati kérelmére

2020. június 26. - 10:02

Egy büntetőpert és egy polgári pert indított Varga László, egykori KDNP-s parlamenti képviselő Király József és Riczu Péter ellen.

Előbbiben, 2019 tavaszán a Szegedi Ítélőtábla jogerősen felmentette a rágalmazás vétségének vádja alól Király Józsefet, az MSZP kecskeméti frakcióvezetőjét és Riczu Pétert, az MSZP 2014-es önkormányzati képviselőjelöltjét.

Zajlott közben egy polgári per is, amelyet a büntetőper idejére felfüggesztettek. Itt később első fokon 300 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezték a vádlottakat, majd a Szegedi Ítélőtáblára került az ügy, ahol a sérelemdíjat 800 ezer forintra emelték, az alpereseket eltiltották a további jogsértő magatartástól, és kötelezték arra, hogy tegyenek közzé egy helyreigazítást.

Király Józsefék nem hagyták annyiban, és a Kúriához fordultak, ahonnan 2020. június 16-ai keltezéssel érkezett meg a végzés, amely szerint a felülvizsgálat elbírálásáig  a korábbi ítélet végrehajtását felfüggesztik.

A végső döntést az ügyben a legfőbb bírói szerv fogja kimondani.