h i r d e t é s

Reggeli fagyokat hoz a húsvét

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Reggeli fagyokat hoz a húsvét

2015. április 05. - 07:51
0 komment

Húsvétvasárnap és -hétfőn is északon hajnalra fagypont alá csökken a hőmérséklet és napközben is az átlagosnál több fokkal hidegebb lesz.

Ráadásul a szél ismét egyre többfelé megerősödik. jelentős javulás a jövő hét közepén kezdődik, szerdától sok napsütésre és gyorsan erősödő nappali felmelegedésre számíthatunk.

Április 4-én, szombaton hajnalban megdőlt a napi hidegrekord. Az erre a napra érvényes legalacsonyabb hőmérséklet rekordja mostanáig mínusz 6,6 fok volt, melyet 1970-ben Kékestetőn mértek. Most a Nógrád megyei Zabaron mínusz 7,0 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet. (MTI)

Részletes előrejelzés

Ma délelőtt eleinte többnyire erősen felhős, helyenként borult lesz az ég, majd főként északon és északnyugaton felszakadozik, csökken, délen pedig elvékonyodik a felhőzet: az ország északi, északnyugati harmadában több, délen csak kevés, szűrt napsütés várható. Északkeleten egy-egy futó zápor, a déli, délkeleti határvidéken elszórtan kisebb eső, szitálás előfordulhat, de az ország nagy részén számottevő csapadékra nem kell számítanunk.  Délután az ország déli, délkeleti felén az erősen felhős ég mellett csak némi szűrt napsütés lehet. Északon, északnyugaton viszont a vékony fátyolfelhőzet és a gomolyfelhő-képződés mellett több órás napsütés valószínű. Délkeleten elszórtan lehet kisebb eső, illetve másutt - nagyobb valószínűséggel az Északi-középhegységben és a középső tájakon - szórványosan lehetnek futó záporok. Az északkeleti szél sokfelé megélénkül, nyugaton az északi szél megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 12 fok között várható.

Az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásairól részletesen itt olvashat.

Hétfőn reggelre mindenholo csökken a felhőzet, a legtöbb helyen kiderül az ég. Túlnyomóan napos idő várható, nappali gomolyfelhő-képződéssel, a Tiszántúlon lehet több felhő az égen. Délutántól kelet felől növekedni kezd a felhőzet, késő estére az ország keleti felén beborul az ég. Megerősödik, nyugaton viharossá fokozódik az északkeleti, északi szél. 8, 12 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Kedden éjszaka országszerte, majd délelőtt délnyugaton borult lesz az ég és többfelé várható eső, zápor, éjszaka havas eső is lehet. Napközben észak, északnyugat felől csökken a felhőzet, késő este a déli határvidék kivételével már gyengén felhős, derült lesz az ég, a nap második felében számottevő csapadék már sehol sem valószínű. Az északi szél többfelé viharossá fokozódik. 9, 13 fokra számíthatunk.

Szerdán az ország északnyugati, majd nyugati felén erősen megnövekszik a felhőzet, a Dunától keletre viszont túlnyomaón napos, sokfelé derült idő várható. A Dunántúlon elvétve lehet egy-egy gyenge zápor, keleten számottevő csapadék nem valószínű. Erős lesz az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 14 fok között alakul.

Csütörtökön túlnyomóan napos idő várható, csak kissé növekszik meg észak felől a fátyolfelhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél élénk lesz. Kora délután 13, 17 fok várható.

Pénteken gyengén felhős, napos, száraz idő várható, csapadék nem lesz. Változó irányú szél lesz. 16, 19 fokra számíthatunk.

 

idojaras.hu