h i r d e t é s

Rejtélyes balesetben újabb ember halt meg Putyin környezetében

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Rejtélyes balesetben újabb ember halt meg Putyin környezetében

2022. szeptember 21. - 18:01

Anatolij Gerascsenko a hírek szerint leesett a lépcsőn.

Anatolij Gerascsenko - Forrás: Russian Market/Twitter

A 72 éves Gerascsenko a moszkvai repülési intézet egykori vezetője volt. Halálát balesetnek nyilvánították, miután egy meg nem nevezett moszkvai helyszínen lezuhant egy lépcsőn.

Halálhírét a repülési intézet is megerősítette, mint ahogyan azt is, hogy a baleset helyszínére mentőt riasztottak, akik viszont már csak a halál beálltát tudták megállapítani – számolt be róla a Newsweek.

Közleményük szerint az ügy kivizsgálására egy bizottságot alakítanak, amelyben az orosz oktatási és tudományos minisztérium, a moszkvai állami munkaügyi felügyelőség és a moszkvai repülési intézet képviselői vesznek részt.

Gerascsenko 2007 és 2015 között volt a moszkvai repülési intézet rektora. Az orosz médiában nemrégiben megjelent hírek szerint a jelenlegi rektor, Mihail Pogosjan tanácsadójaként dolgozott.

A február 24-én kitört háború kezdete óta számos üzletember és prominens személy halálhíréről érkezett hír, akik valamilyen szinten köthetőek az orosz felső vezetéshez, azon belül is Vlagyimir Putyinhoz. (Liner.hu)