h i r d e t é s

Reménytelen várólista az idősotthonokba

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Reménytelen várólista az idősotthonokba

2017. augusztus 11. - 18:34

Eredménytelenek bizonyultak az idősgondozásban is folyamatossá váló változtatások: soha annyian nem vártak idősotthoni elhelyezésre, mint ma. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

Az utóbbi években megszámlálhatatlan mennyiségű jogszabály született az idősgondozás hazai rendszerének átszervezésére, de ezek többsége eddig életképtelennek bizonyult

– ezt állította lapunknak minden megkérdezett szociális munkás.

Trükkös nyugdíjcsökkentés jöhet

Trükkös nyugdíjcsökkentés jöhet Magyarországon

– vetette fel a Világgazdaság a napokban.

A lap szerint a nyugdíjkassza fenntarthatóságának megőrzéséhez akár ilyen lépésekhez is folyamodhat a kormány, ha a következő öt évben a félmilliós Ratkó generáció eléri a nyugdíjkorhatárt és befizetőből nyugdíjjogosulttá válik.

Már most is ezért emelkedik a nyugdíjkorhatár, de elképzelhető az is, hogy a nyugdíjemelések később nem követik az inflációt vagy a mostaninál kevesebb induló nyugdíjat számolnak ki - találgatott a lap.

Egyik sem segíti az ellátásra szorulókat abban, hogy később meg tudják fizetni az idősgondozást, miközben folyamatosan nő azok száma is, akik több százezer forintos vagy akár egymillió fölötti ellátásra jogosultak havonta. Őket célozzák meg a magánellátók.

Amikor azt próbáltuk kinyomozni, vajon tudnak-e róla, hogy mi valósult meg az egészségügyi államtitkár nagy hangon megígért ötletéből, hogy a kórházak krónikus belgyógyászati osztályait átadják a szociális ágazatnak, senki nem tudott lezajlott átadásról.

Amikor arra kérdeztünk rá, vajon a házi idősgondozás pontrendszerének megbolygatása hozott-e érezhető változást, szintén nemleges volt a válasz.

Kicsi az esély

Minden eddiginél többen, már 29 és fél ezren szeretnének bejutni valamilyen idősotthonba, egy év alatt 8 és félezerrel nőtt a bentlakásos ellátásra várakozók száma az országban. A szociális ágazati portál (szocialisportal.hu) tavaly nyártól közreadott adatsora alapján az látszik, hogy januárban már volt egy hasonló csúcs, miközben a férőhelyek száma nem változott.

A megyei adatok szerint a legkevesebb esélye a bejutásra a Győr-Moson-Sopron megyei időseknek van, de rossz a helyzet Hevesben, Zalában és a fővárosban is.

Összességében ki lehet mondani, hogy az ország nyugati felében nagyon nagy a férőhelyhiány, bár abban, hogy Keleten kisebb az igény, vélhetően az is szerepet játszik: a keleti országrész kisnyugdíjasai tudják, hogy nem képesek megfizetni a nem egyszer borsos beugrókat ezekbe az intézményekbe.

A házi szociális gondozásban év elejétől bevezették a szociális gondoskodást, amit akár közmunkások is végezhetnek, ha az idős embernek csak a ház körüli teendők ellátásába kell besegíteni.

Tóth László, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének (SZTDSZ) XIII. kerületi elnöke - maga is gyakorló szakember - azonban azt mondta, a valóságban ilyen szolgáltatást külön nem igényelnek az idősek, aki már nem tudja ellátni vagy megszervezni ezeket a munkákat, az egyébként is olyan rossz állapotban van, hogy gondozásra szorul.

A másik, ugyanilyen értelmetlen intézkedés szerinte a szolgáltatást igénylők pontrendszerének szigorítása volt.

Korábban az orvosok egy idős ember két-három betegségét sorolták fel, ami alapján már járt neki a házi gondozás, most a számtalan bajjal küszködő öregek valamennyi egészségügyi problémája felkerül a listára, amivel elérhetik a szolgáltatáshoz szükséges pontszámot.

Tóth László szerint az önkormányzatok próbálják megoldani, hogy senki nem maradjon ellátás nélkül azok közül, akik erre rászorulnak.

Azzal sem változott semmi, hogy januártól megszüntették a korlátot, ami alapján minden gondozott maximum 4 órás szolgáltatást vehetett igénybe állapotától függően. Akinek korábban 1-2 órás gondozás járt, az ma ugyanúgy megkapja, 4 óránál többet pedig nem tudnak nyújtani, hiszen a gondozók létszáma nem nőtt.

Ezt több gondozószolgálat munkatársa is megerősítette a Népszavának, hozzátéve, hogy óriási igény lenne a munka bővítésére, de a pótlékokkal és kiegészítésekkel valamivel feljebb tornázott bérek még mindig olyan alacsonyak, hogy nem jönnek, inkább csak távoznak a pályáról a képzett szakemberek.

A változtatások ugyanakkor több helyen elhamarkodott lépésekhez vezettek.

Migács Tibor, az SZTDSZ országos elnöke Békéscsaba példáját említette lapunknak, ahol a jogszabályváltozásokra hivatkozva olyan drasztikus térítési díj-emelést vezettek be a házi szociális gondozásban, hogy az idős emberek sorra mondták vissza az igényüket, mert az alacsony nyugdíjaikból képtelenek voltak megfizeti az ellátást.

A lecsökkent gondozotti kör miatt el kellett volna küldeni a szakképzett gondozókat, s végül csak a szakszervezet közbenjárására maradhattak a 8 óra helyett 6 órás munkaviszonyban.

Egyre több az egyházi és a magánotthon

A kétmillió nyugdíjasból jelenleg 54 ezren élnek valamilyen bentlakásos intézményben, mert a családjuk nem képes napi szinten megfelelően ellátni őket. A többség ma még állami vagy önkormányzati otthonban lakik, de a kormány erőteljesen nyomja az egyházak felé az ellátórendszert és egyre több magánbefektető is fantáziát lát az idősek ellátásában.

A humántárca júniusban arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy jelenleg Magyarországon összesen 848 telephelyen működik idősek ápoló-gondozó otthona, ebből 351 önkormányzati, 95 állami, 209 egyházi fenntartásban van, 193 helyet pedig civil szervezet működtet.

Összesen 54 ezer idős ember él bentlakásos intézményben: 20457 fő önkormányzati, 9929 állami, 13006 egyházi, 10661 személy pedig nem állami szervezet által fenntartott idősotthonban lakik.

A gondozóházak átszervezése is zökkenőkkel halad, ezen a téren is hasonló értelmetlen kapkodást érzékelnek a területen dolgozók – hangsúlyozta lapunknak Tóth László.

Az idén a nyilvánosság mindössze annyit tudhatott meg az átszervezésről, hogy a kormány egy június 12-i, a Magyar Közlönyben megjelent határozata arra utasította a humántárca vezetőjét, kezdjék meg egy minta szakápolási központ építésének előkészítését zöldmezős beruházással Kelet-Magyarországon.

Erre a célra idén 83,2 millió forintot, jövőre pedig 1 milliárd 642 millió forintot tartalmaz a költségvetés.

Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), kijelölték-e már az építkezés helyét, de a megszokott módon csak általánosságokat kaptunk válaszként. Azt írták:

A kormány új szolgáltatástípusként szakápolási központokat hoz létre az eddig otthonokban élő, intenzív ápolásra szoruló időseknek.

Az új, komplex szakápolási központ a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában kerül kialakításra 150 férőhelyen, Kelet-Magyarország területén.

Más forrásból azt hallottuk, az intézményt Nyíregyháza kapta.

Az átalakítási tervekben az átmeneti gondozást nyújtó intézmények 2023-ig történő megszüntetése is szerepel, de a gyakorló szakemberek ezt is csak úgy tudják elképzelni, ha ezek a férőhelyek automatikusan átkerülnek az állandó ellátási rendszerbe. Részletes információk nélkül csak remélni lehet, hogy a szaktárcának is ez a célja.

Nyugdíjasfalu épül

A több mint 4 milliárd forintos beruházás pénzügyi háttere szeptemberben rendeződhet, így még az idén megkezdődhet az ország első nyugdíjas falujának építése Debrecen határában.

Húszágyas kórházat, gyógyvizes medencét, orvosokat, ápolókat, de konditermet, minigolf- és teniszpályákat is kínálna az ötletgazda vállalkozó Pocsai Attila a hozzájuk költöző idős magyar vagy külföldi lakóknak.

- Ha itthon kínálnánk luxust a nyugatiaknak, kevesebb magyar gondozó menne külföldre dolgozni?

Ez is benne van, de azért elsősorban olyan idősödő magyarokat várunk az új intézménybe, akik megengedhetik maguknak, hogy nem csillagászati áron, mégis átlagon felüli gondoskodást vásároljanak maguknak.

Terveink szerint 200 akadálymentesített, földszintes, az alföldi parasztházak stílusát idéző apartman épül négyes tömbökben, a lakások 90 százaléka 40 négyzetméteres lesz.

- Mit takar az átlagon felüli gondoskodás?

Sokan bolondnak néznek, de én azt gondolom, mindent meg kell adni a majdani lakóinknak, hogy minél hosszabb ideig élhessenek itt egészségben. Ezért két nagy szolgáltató tömböt akarunk létrehozni; az egyik a rekreációt és szórakozást szolgálja majd, a másik pedig a korosztálynak szükséges egészségügyi ellátást biztosítja.

Van saját gyógyvizünk, sőt geotermikus energiával fűtjük az egész területet, sokféle sportolási lehetőséget teremtünk, de tervezünk például barkácsműhelyt is, ha valaki ezt a szenvedélyét szeretné kiélni. A havi 135 ezer forintos szolgáltatási díjban nem korlátlanul, de ezek használata is benne lesz.

Az ápolási tömbben pedig hat orvos és 32 ápoló gondoskodik az elesettebbekről, ha kell, kórházi szintű ellátással.

- Vannak már érdeklődők?

Lakónak máris jelentkeznének itthonról és Németországból is, de várjuk olyan szakmai partner érdeklődését is, aki szeretne bekapcsolódni az első magyar nyugdíjas falu terveinek megvalósításába.

nepszava.hu