h i r d e t é s

Rengeteg lehallgatási anyag szól Völnerék ellen

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Rengeteg lehallgatási anyag szól Völnerék ellen

2021. december 08. - 10:39

Több ezer oldalnyi bizonyítékot, jórészt lehallgatási anyagokat gyűjtött össze a Nemzeti Védelmi Szolgálat abban a bűnügyben, amelyben Völner Pál, az igazságügyi miniszter államtitkára is gyanúsított lett – tudta meg a hvg.hu.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára - Fotó: MTI Soós Lajos

Hamarosan feloldhatják annak a büntetőeljárásnak a dokumentumait, amelyben Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese, Völner Pál is érintett, méghozzá gyanúsítottként – tudta meg a hvg.hu.

Fix áras, illetve „havi díjas” opciók is léteztek a gyakorlatilag pénzért „árult” bírósági végrehajtói praxisok megszerzésénél. Ezek a csúszópénzek lehettek hivatottak egyrészt javítani a megüresedő végrehajtói helyek betöltésére kiírt pályázatokon indulók kinevezési esélyeit, illetve ez jelenthette a praxis elnyerése után a jól fizető munka profitjából való részesedést. Az ügyben jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó helyettes. Jelenleg hat gyanúsított letartóztatásban van, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

A lap információi szerint a gyanúsítottak telefonjait már hosszú ideje, több hónapja lehallgatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az NVSZ. Ez egy olyan, voltaképpen Pintér Sándor belügyminiszter irányítása alá tartozó szervezet, amely nyomozást nem folytathat, a titkos felderítés a specialitása. Úgy tudjuk, az NVSZ-en belül a Különleges Ügyek Főosztálya végezte a vizsgálatot. Értesülésünk szerint a végrehajtók ügyében az NVSZ a hosszú hónapokig tartó felderítés során több ezer oldalnyi iratanyagot produkált, a bizonyítékok nagy része telefonlehallgatásokból származik.

A hvg.hu forrásai szerint a telefonlehallgatások – közvetve vagy közvetlenül – rendkívül széles kört érintettek, ezek vezették el az NVSZ-t Völnerig. Úgy tudjuk, a gyanúsított végrehajtók őszintén meglepődtek, hogy titkos felderítés folyt ellenünk, majd ősszel az NVSZ feljelentése nyomán az ügyészség nyomozni kezdett, mert hosszú időn át úgy érezték, hogy Varga Judit miniszter helyettesével a hátuk mögött sérthetetlenek. Éppen ezért most maguk az érintettek sem értik, mi lehet a „politikai ok”, aminek a bukásukat köszönhetik, tehát még az elkövetői körben sincs válasz arra a sokakat érdeklő kérdésre, hogy mi állhat Völner bukásának a hátterében.

Van persze egy viszonylag észszerű magyarázat: eszerint először a végrehajtók körében kezdett el vizsgálódni az NVSZ, majd miután képbe került Völner, a felderítést már nem lehetett leállítani. Egy ilyen felderítés során ugyanis mindenről dokumentáció készül, köztük összefoglaló jelentések, de minél súlyosabb egy ügy és minél nagyobb egy magas pozícióban lévő ember szerepe benne, annál körülményesebb azt eltussolni. Főleg abban az esetben, ha maga a korrupció alsóbb szinteken széles kört érint, márpedig a lehallgatási anyagok mennyisége erre utal.

Abban ugyanakkor a lap több forrása is egyetértett, hogy ezen a szinten a felderítés eredményéről vagy éppen aktuális állásáról az NVSZ vezetője először Pintér Sándort, rajta keresztül pedig a miniszterelnököt is részletesen tájékoztatja. Több forrásunk azt is megjegyezte: jó ideje pletykálták, hogy Völnernél pénzért el lehet intézni bizonyos dolgokat. Ezt sokan annak tulajdonították, hogy Varga Judit egyre több feladatot ruházott át az államtitkárra, akinek így folyamatosan nőtt a hatalma, az ügyet ismerők gyanúja szerint ebbe a szerepbe részegedhetett bele.

Bár a hvg.hu forrásai szerint Varga Judit elengedte Völner kezét, a politikai vezetés éppúgy titkolni akarta a történteket, mint az igazságszolgáltatás szereplői. Ennek tudható be, hogy az ügyet példátlan módon titkosították. Olyannyira, hogy a lap információi szerint nem csak annak tartalmát titkosították, de azt is, kik a szereplői és mi maga az ügy. Ennek a titkosításnak köszönhető, hogy bár a sajtóban – Hadházy Ákos független képviselő aktivitása miatt – kiszivárgott Schadl György őrizetbe vétele, az érintett állami szervek semmilyen sajtómegkeresésre nem válaszoltak érdemben, de még a gyanúsított ügyvédei sem mondanak semmit, mivel nem is mondhatnak: egyelőre minden minősített adatnak számít. Olyannyira nagy a titkolózás, hogy a lap információi szerint a gyanúsított védői is csak „titokszobában” ismerkedhetnek az ügyben eddig keletkezett iratokkal, arról még másolatot, sőt jegyzeteket sem készíthetnek.

A hvg.hu azt is tudja, hogy egyelőre senki nem kötött vádalkut, az ügyészség kezében az NVSZ által összegyűjtött óriási iratanyag van bizonyítékként.

A titkolózást a lap forrásai egyrészt az ügy súlyával, másrészt a benne érintett emberek, közük Völner Pál személyével indokolták, mondván: a miniszter helyetteséig elérő és korrupciós ügy a közbizalmat súlyosan megrendítheti.

És hogy akkor mégis mi a magyarázata annak, hogy kedden Polt Péter legfőbb ügyész – fittyet hányva a minősített adatokra – közleményben tudatta a nyilvánossággal a tényállást? Ezt az ügyet ismerők azzal magyarázzák, hogy Polt nem kedden, hanem már korábban kezdeményezte Völner mentelmi jogának a felfüggesztését, a fokozódó sajtóérdeklődést látva pedig a legmagasabb politikai szinten arra jutottak, hogy ez a büntetőeljárás előbb-utóbb úgyis kiszivárogna a sajtóban, épp úgy, ahogy Schadl György őrizetbe vétele is kiszivárgott. Ezért mentek elébe a történetnek, és ez magyarázza azt is, hogy hamarosan a titkosítást is feloldhatják, de akkor már Völner – aki időközben lemondott, tehát körön kívül került – sem lesz akkora teher politikailag a kormánynak.

Az más kérdés, hogy ha beigazolódik az alapos gyanú, miszerint Völnert tényleg rendszeresen lefizették, akkor közvetlen főnöke, Varga Judit is nehéz helyzetbe kerülhet – persze ő csak politikailag. Hiszen mégiscsak Varga az, aki idővel egyre több feladatát ruházta át Völnerre, akinek ennek köszönhetően arra is naprakész rálátása volt, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok kit és miért hallgatnak le. A nemzetbiztonsági szolgálatok által kért lehallgatásokat ugyanis az igazságügyi miniszter engedélyezi, de Varga Judit – nem feltétlenül teljesen jogszerűen – ezt a jogkörét Völnerre ruházta át. Szerencsétlenségére az NVSZ felderítésére és lehallgatásaira viszont Völnernek nem volt rálátása, mert annak a szervezetnek a külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtésére nem a miniszter által delegált államtitkár, hanem egy bíró adott engedélyt. (hvg.hu)