h i r d e t é s

Rengeteg szalmonellás csirkehús kerülhetett tőlünk Ukrajnába

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Rengeteg szalmonellás csirkehús kerülhetett tőlünk Ukrajnába

2015. március 21. - 10:19
0 komment

Magyarországról 178 tonna szalmonellával és liszteriával fertőzött csirkehús került az ukrán piacra – hozta nyilvánosságra az ukrán főügyészség, amely büntetőeljárást indított az ügyben.

A kijevi főügyészség sajtószolgálatának pénteken megjelent közlése szerint bejelentés alapján kezdtek vizsgálatot, az ügy nyomozati szakaszban van.

Az ukrán sajtóban megjelentek szerint egyelőre annyit hoztak nyilvánosságra, hogy egy magáncég olyan Magyarországon előállított darabolt csirkét dobott piacra Ukrajnában, amelyben kimutatták az említett kórokozókat.

Az ügyészség egyelőre nem fedte fel sem a beszállító, sem az előállító vállalat nevét.

A közlés szerint az importőr vállalat felelős vezetői ellen veszélyes termék forgalomba hozatala és hamisítás vádjában indítottak eljárást.

Bognár Lajos országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára elmondta: az említett ügyről a magyar szaktárcának nincs semmilyen hivatalos információja, a magyar állategészségügyi hatósághoz hivatalos megkeresés nem érkezett.

 

hvg.hu