h i r d e t é s

Restaurációra készülnek az izsáki polgármester lemondását követően?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Restaurációra készülnek az izsáki polgármester lemondását követően?

2020. június 24. - 17:51
  • Miután megrongálták az autóját, lemondott Izsák független polgármestere, Kutas Tibor június 18-án.
  • Kutas, a 21 éve regnáló Mondok József Fideszes polgármesterrel szemben nyert a 2019-es polgármester-választáson, aki 2017-ben 35 millió forint uniós támogatásból épített egy vadászpanziót, amit szabálytalanul, magáncélra használt.
  • Az ügyből országos botrány lett, amit követően a kormány visszakérte a pénzt. Mondok visszafizette a pénzt, de az ügyészség közokirathamisítás és csalás miatt vádat emelt ellene.
  • A város vezetését ideiglenesen Végh Tamás független alpolgármester veszi át, aki az interjúnk során ült először a polgármesteri székben.
  • Hogy kik közül lehet választani, egyelőre nem tudni. Mondok József indulását a helyiek biztosra veszik. A Fideszt ősszel legyőző független csoport a jelöltjét napokon belül nevezi meg.

Végh Tamás ideiglenes polgármesterrel készített a Kecsup portál interjút.

kecsUP: Ön volt Kutas Tibor jobbkeze. Hogyan érintette, hogy lemondott a polgármester nyolc hónap után?

Végh Tamás: Teljesen váratlanul érintett. Kutas Tibor telefonon kérte, hogy jöjjek be a hivatalba, mert át szeretne adni egy dokumentumot. A lemondó levél ekkor már megvolt írva. Kész tényként kezelte, hogy a polgármesteri tisztségéről lemond. A törvényi előírások szerint nyolc napon belül kell megtörténnie az átadás-átvételnek, hétfőn fogom átvenni ideiglenesen a polgármesteri feladatokat.

kecsUP: Miért mondott le valójában polgármester? Az ablakbetörésen kívül történt olyan dolog, ami elvezett, hogy betelt a pohár?

Végh Tamás: Pontos okát nem tudom. A rendőrségi feljelentés megtörtént, de részleteket nem tudunk.

kecsUP: Mit most a legfontosabb feladat?

VT: A zárszámadás elfogadása most a legfontosabb törvény által előírt feladatunk. Le kell zárni a múlt évet, hogy tudjunk tervezni.

kecsUP: A koronavírus veszélyhelyzet alatt több forrást is elvont a kormány a településektől. Hogyan érinti ez Izsákot?

VT: A gépjárműadó eddig Izsákon maradó részét elvonta a Fidesz-kormány. Izsák esetében ez 25 millió forint kiesést jelent ebben az évben.

kecsUP: Hogy tömik be ezt a kiesést?  

VT: Megtakarításokból, átcsoportosításokból és a veszélyhelyzet miatt elmaradt rendezvényekből igyekszünk ezt a kiesést pótolni. Nincs veszélyben a két nagy beruházásunk a településen. A bölcsőde és az egészségügyi központ építésének az önrésze rendelkezésre áll, ez mintegy 35 millió forint.

kecsUP: Elmaradhatnak fejlesztések?   

VT: Nem látjuk még pontosan, hogy mekkora a mozgásterünk 2021-ben, de az iparűzési adó várható csökkenése és a kormány által elvont gépjárműadó bizonyosan szűkítik a magyar települések lehetőségeit.

kecsUP: Mikor várható a polgármester-választás?  

VT: A helyi választási bizottság szerdán ül össze, de legkésőbb október 11-én.

kecsUP: Holnaptól akkor kampány van? Kik lesznek az indulók? Mondok József? Ön?

VT: Mondok Józsefet gondoljuk.

kecsUP: Előfordulhat, hogy csak Mondok József indul? Önök mikor döntenek?

VT: A héten döntünk a jelöltünkről.

kecsUP: Milyen kampányra számítanak?

VT: Nem egyszerűre.

kecsUP: Milyen most a hangulat Izsákon?

VT: Naponta több mint száz telefon érkezik a hivatalba.

kecsUP: Miért? Mit mondanak?  

VT: Sokan sajnálatukat fejezik ki, hogy lemondott a polgármester. Kérdezik, hogy ki lesz a polgármesterjelölt. Tippet adnak, hogy kit lehetne indítani.

kecsUP: Önt is felkérték, hogy vállalja el a jelöltséget?

VT: Igen. De most az a legfontosabb feladat, hogy minden beruházást elvégezzünk, mert addig kormányzati forrás nem fog érkezni, amíg a választás nem ér véget. Az egészségügyi központra Izsák 2017-ben nyert el forrásokat, de a korábbi polgármester nem kezdte el a beruházást. A munkálatokat – a koronavírus miatt – most kezdjük el. Ez azért is fontos, mert a három háziorvosi praxisból kettő nyugdíjazás miatt hamarosan megüresedik. Betöltésük már folyamatban van.