h i r d e t é s

Retardált, hataloméhes fiataloktól féltik az országot a Fidesz civiljei

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Retardált, hataloméhes fiataloktól féltik az országot a Fidesz civiljei

2020. január 19. - 09:45

A Fidesz szellemi holdudvarának egyik meghatározó alakja szerint azok a jó fiatalok, akik "kevésbé" foglalkoznak politikával.

Balra Csizmadia László, a CÖF vezetője, középen Bencsik András, jobbra Bayer Zsolt - Fotó: Kallos Bea / MTI

Az 1956-os egyetemistákhoz ma hasonló korban lévők elenyésző része felkészületlenül, harci tüzet fújva a politikában a hatalomszerzést tekinti a céljának – írta a Magyar Hírlapban Csizmadia László, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumi elnöke. 

A Fidesznek kedves szervezet egyik fő gondolkodója szerint a politika iránt nem megfelelően érdeklődő fiatalok valamifajta „szocliberális csődrendszert” kívánnak rászabadítani az országra, mert „bukott” szüleik és nagyszüleik félrevezették őket.

Csizmadia Lászlónak sikerült is beazonosítania azon fiatalok körét, akik rendkívül kártékonyak, ők a „külföldről támogatott Momentum retardáltnak tűnő fiatal képviselői”. A momentumosok szerinte csatlakoztak a brüsszeli elvbarátokkal kollaboráló országrontó figurákhoz (a dolgozatban itt Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai neve jelenik meg) és a „haza kiárusítói lettek”.

A híres, ám egy ideje tetszhalott állapotban lévő Békemenet szervezője úgy látja, hogy vannak azért olyan fiatalok is, akiket el lehet különíteni a „hataloméhes csoportoktól”, ők a „politikával ésszerűen vagy kevésbé foglalkozó ifjak”.

Csizmadia aggódva figyeli, hogy az önkormányzati választásokon győztesek „búsásan jutalmazzák talpnyalóikat” és hazugságokkal terítik be az országot.

A Gyurcsány–Bajnai–Karácsony triumvirátus elnyerve önkormányzatokat, talpnyalóit busásan jutalmazva, az adófizetők forintjaiból árnyékmédiát épített, és hazugságokkal teríti be az országot.

– Most rajtunk a sor, hogy „reggel, éjjel meg este” szembesítsük őket bestiaságukkal, és pontról pontra bemutassuk a büntetlenül megúszott, az országunk ellen folytatott kártékonyságukat, parazita életmódjukat – írta Csizmadia László. Látnoki képességeit is megcsillantva kifejti, hogy a nemzetrontó mozgalmak 2022-től „hitelekkel árasztanák el gazdaságunkat, ezzel is segítve a devizakölcsönök mintájára, a Soros-féle föderális birodalom uzsorakamatokkal történő gazdagodását”.

Ezután a régi jól bevált feljelentős, házmesteri magatartást várja el a Fidesz-hű polgároktól, miszerint: „a CÖF-CÖKA várja a budapesti és a vidéki polgárok észrevételeit, amelyek rámutatnak az ellenzék által vezetett önkormányzatok törvénysértéseire”. (magyarhang.org)