h i r d e t é s

Schmidt Mária szerint nagyüzemi módon kasztrálják a férfiakat

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Schmidt Mária szerint nagyüzemi módon kasztrálják a férfiakat

2021. szeptember 24. - 07:41

Több nap telt már el a Fidesz új kedvenc témájának emlegetése nélkül

Schmidt Mária Fotó: Budapesti Demográfiai Csúcs Livestream/444.hu

Egy szempillantás alatt jutott el Schmidt Mária a klónozott Dolly báránytól odáig, hogy hamarosan a magzatok nemét, szerveit is ki lehet majd cserélni. A Terror Háza igazgatója, egyben nemzeti-konzervatív potentát a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs „Nők a családokért” szekciójának nyitásaként mondott olyan szédítő beszédet, amiben mindenki megkapta a magáét, a szakértőkráciától kezdve a MeToo-n át a muszlimokig. A cél valami olyasmi lehetett, hogy megvédje a család mundérjának a becsületét, és ebben még a többszörös önellentmondás sem zavarta meg.

Schmidt Mária kijelentette, hogy "ha a magzat nemét meg lehet változtatni születés előtt, akkor már az sincs messze, hogy a szülők születés után akarják a gyerekük nemét megváltoztatni, amivel egész életükre orvos- és gyógyszerfüggőségre ítélik az utódaikat."

Ezután azt a filozofikus kérdést tette fel, hogy közjó-e a gyermek? Mert ha igen, akkor a politika és a köz fog dönteni a gyermek neméről is, na de akkor mi marad a szülőnek - merengett Mária. Szerinte az új gyermekvédelmi törvény pont azért íródott, hogy a felelősség a szülőnél maradjon. Nyugaton már olyan is van, riogatott, hogy az iskola és az orvos nem is tájékoztatják a gyermekkel kapcsolatos döntésekről a szülőt! Példát ilyenre nem mondott.

„A nyugati világ legnagyobb problémája a szex,”

vett egy éles kanyart hazánk nagy gondolkodója, és szerinte, hogy másról ne kelljen beszélni, új tabukat állítanak fel. Mint mondta, a '70-es években a szexuális forradalom véget vetett az álszentségnek, elkezdett normalizálódni a szexualitás (a melegjogi mozgalmakról elegánsan megfeledkezett, pedig azt biztos nem sorolná ide), hogy aztán rögtön az elköteleződéstől való félelemnél és a pornóiparnál kössön ki. És ha ez mind nem járulna hozzá a „normális szexualitás” ellehetetlenüléséhez, egyfolytában, kényszeresen a pedofíliáról és a nemi erőszakról beszél a nyugat. Ember legyen a talpán, akinek ezután még van libidója.

A dogmatikus, erőszakos feministák az uralkodó szerep mellett most már az áldozatszerep előnyeit is maguknak követelik, és mindenféle jogszabállyal akarják körbebástyázni a szexet. „Nagyüzemi módon kasztrálják a férfiakat

- mondta.

Miközben szerinte a nők megnyerték a 20. századot, így hát okuk sem lehet áldozatnak feltüntetni magukat.

Ezután felvázolta, hogyan alakultak a nőszerepek és a családmodellek a II. világháború után Nyugaton és a szocialista országokban. Miközben arról beszélt, hogy a szocializmus rákényszerítette a nőkre, hogy egyszerre teljesítsenek munkaerőként, anyaként és feleségként, és kifejezetten mély sérelemként emlegette az '50-es évek abortusztilalmát, a végére mégis azt hozta ki, hogy ezzel Magyarország és a Szovjetunió utódállamai 30 év előnyre tettek szert az emancipációban a nyugati országokhoz képest, ahol csak a '80-as évektől kezdve jelent meg a kétkeresős családmodell.

És természetesen nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az Orbán-kormány 2010 óta egyre kiterjedtebb ellátórendszert biztosít az anyáknak.

A nyugat-európai országok és az Egyesült Államok tehát csak ugatja az egyenjogúságot, ami a magyar nőknek generációk óta természetes és megkérdőjelezhetetlen volt. Majd a rendszerváltás után felbukkantak itt a nyugati feministák, hogy copy paste-eljék a saját bénácska „átnevelési programjukat”, amivel Kolumbiában, Irakban, Afganisztánban is felsültek - miközben „a magyar nők mind virtuózok”, mert szülnek, dolgoznak!

Schmidt Mária ezután áttért arra, hogy megváltozott a gyermekvállalásról alkotott felfogás is, mely szerint „az egyéni kiteljesedést gátló, a fogyasztást korlátozó tényező a gyerek” - mondta. (Nem járt mostanában babaáruházban.) Sőt egyesek a környezetkímélésre hivatkozva nem vállalnak gyereket! Így viszont semmi sem fogja összetartani a társadalmakat.

A „szakértőkrácia” csak moralizál, elvont problémákkal foglalkozik, arra biztatja a polgárokat, hogy ne a saját jövőjükkel foglalkozzanak. Európa a kultúra egykori fellegvárából turisták által kiüresített posvány lett, nincsenek filmek, könyvek, semmi.

Itt látta elérkezettnek az időt egy kis muszlimgyalázásra is, és feltette a kérdést, hogy a szakértelem nélkül betelepített muszlimok mihez kezdenek majd magukkal ott, ahol a robotizáció rövidesen egyébként is elveszi az emberek munkáját - bizonyára nem konzultált Palkovics miniszterrel, aki úgy egy órával Schmidt előtt arról beszélt ugyanezen a csúcstalálkozón, hogy nem kell félni a robotizációtól, mert az még munkahelyeket is teremthet.

Hiába kesergett Schmidt Mária néhány perccel korábban azon, hogy megszűntek a nagycsaládok, a muszlim nagycsaládokat már iszonyú problémának láttatta.

Majd gyorsan felsorolta, mi baj van még velük, a nők elnyomásától kezdve a az unokatestvérek közti házasságon és a becsületgyilkosságokon át addig, hogy „a homoszexualitást provokációnak tekintik” (!!!), meg antiszemiták is. Miért óvatoskodik a nyugat a betelepített muszlimokkal , miközben más országokban magabiztosan elköveti a „világnézeti erőszakot” és amerikanizálja a társadalmakat? Itt szó volt még valami LMBTQ harvardi tojásfejűekről is, meg hogy az írástudás, ami nemsokára az egész világon elterjed, individualizációhoz, modernizációhoz és a gyerekszám csökkenéséhez vezet, de ekkorra már teljesen szétesett a gondolatmenet.

Zárásként Schmidt Mária kijelentette, hogy "a 21. század feminizmusának nem lehet más célja, mint azt tudatosítani, hogy az anyaság érték”, és hogy ez „az igazi női hivatás"

Szerinte a hit a családok megtartó ereje a szellemileg kiüresedett, ateista, nihilista, neomarxista-neoliberális elittel szemben. „Csak aki remél, az szül gyermeket”, márpedig az a fontos, hogy hit és család legyen. (444.hu)