Vegyük azt előre, ami rossz, sok baj forrása:

Mindannyian áldozatai vagyunk. Tudom, hogy én is. Sokszor előfordul, amikor túl korán megszólalunk, vagy gondolkodás nélkül reagálunk, hogy máris azt kívánjuk, bárcsak vissza tudnánk szívni szavainkat. Vannak, akik felvállalják és inkább megfizetik rossz döntésük árát, nem számolva azzal, hogy annak következményei hátráltatják egyes események megvalósulását. Vagy éppen teljesen más valósul meg. A legtöbb esetben később megbánjuk, de addig ártatlan emberek életüket veszthetik, inzultusok következnek be, melyek visszafordíthatatlan helyzeteket produkálnak, házasságok bomolhatnak fel, ami egy családot feldúl, egy törvénytelen jövedelemforrásból származó jövedelem érkezhet ezer bajjal, de akár egy ember hite is megrendülhet ezáltal. Ezt eredményezi a sietség (Iszti’adzsal)

Az ember teremtésében ott a sietség. Meg fogom mutatni Jeleimet, akkor majd ne sürgessetek! (Korán 21:37)

A sietség és sürgetés az ember vérében van. Ha haladékot kap saját érdekében, hogy megbánja bűneit és visszatérjen a helyes útra, inkább saját végzetét sürgeti türelmetlenül: „Gyerünk! Hozz ránk rontást, balsorsot, hadd lássam, hogy amit mondasz, az Igaz!” Pedig Igaz! Ha a büntetés közeleg és látja, akkor nem akarja, hogy az bekövetkezzen. Akkor már további haladékért könyörög.

Döntések, ítéletek meghozatalában a megfontoltság alapvető. A sietség itt végzetes hibát eredményezhet. Számos hadísz ad instrukciókat a bíróknak, melyek ma is időszerűek:

Allah Prófétája (béke reá) így szólt:
„A bírók háromfélék. Kettő a pokolba és az egyik a Paradicsomba jut. Aki ismeri az igazságot és azzal ítél, a Paradicsomba kerül. Aki ismeri az igazságot, de nem az alapján ítél, Pokolba vezet útja. Aki nem ismeri az igazságot és tudatlanul ítél emberek között, Pokolba kerül."

Allah Prófétája (béke reá) így szólt:
„Ó, Ali, ha két ember felkér, hogy tégy igazságot köztük, ne dönts az első mellett, míg meg nem hallod a második szavát, hogy tudd, miként ítélj." (Abu Daud, Tirmidhi)

A döntések mellet van még két nagyobb terület, amire nem szabad sajnálni az időt. Az egyik terület Allahot (SWT) érinti, a másik az embert. Az első az Allahhal szemben fennálló kötelességeink sürgős elvégzését, illetve az Allah kezében levő történések azonnali teljesülésének várását jelenti. A másik pedig mindazt, amihez elmélyültség kell és ember kezében van. Ezért nem szabad elsietni az imát, fohászt és Allahtól azonnal várni viszonzást, kéréseink beteljesülését vagy a világ szemünk láttára történő megváltoztatását. Ugyanakkor a kezünkben lévő események közül is káros az a sietség, ha tudást akarunk magunkévá tenni, vagy átadni. Ha gyermeket, tanítványokat nevelünk, vagy emberektől azonnali megértést követelünk. Az üzleti életben sem számíthatunk azonnal eredményre befektetéseink után.

A sietség, vagy igyekezet pedig dicséretes, ha jót teszünk, mások jogait visszaállítjuk, akkor nyújtunk segítséget, amikor az igény erre felmerül, sietünk megbánni vétkeinket, ahogy azok tudatosulnak bennünk.

Az élet rövid. A sokan versengenek a Paradicsomba való bejutásért, de Urunk minden dicsőítésre méltó. A Túlvilág felé vezető úton, az idővel állunk versenyben. A Korán szerint minél nagyobb a cél, annál nagyobb a sietség felé.

A világi törekvésekről szólva a Korán a „séta" kifejezést használja: شوا ُم ْاَف) 16:15)
Az imádságra való felszólításra az „igyekezz" hangzik el: واَ ْسع ْا 62:9)
A Paradicsomba való törekvést a „versengjetek” szóval fejezi ki: واُقِسابَ (57:21)
De az Allahhoz való törekvésre a „száguldjatok” kifejezést használja: روا ُّفِ َف) 51:50)

Az élet nem minden céljáért érdemes ugyanazt az erőfeszítést kifejteni. Jelmondatunk az életben akár Mózes próféta (béke legyen vele) szavai is lehetnének, aki így szólt:

Mondta: „Ők szorosan a nyomomban vannak. Azért siettem Hozzád, hogy elégedettségedet keressem.” (Korán 20:84)

Számos idézetet, hadíszt és közmondást hozhatnék még fel a „sietség” témakörben. Célom az volt, hogy bemutassam a Sharia felosztását. Ebben külön kezelendő a jó és rossz értelemben vett sietség.
Emellett elkülönül az Allah és az ember körében értelmezhető sietség. Az ember körében felmerülő sietség pedig további bírói és azon kívüli kategóriákra bomlik. Ebből láthatjuk, hogy az emberi sorsok felett ítéletet hozók felelőssége nagyobb, mint más személyeké.
A „sietség” témakör csupán egy példa volt. Elővehettem volna a „felelősség” és több más témát, ahol ugyanez a logika érvényesül.
Ez a kategorizálás elvezet a szakmák szerinti felelősség kérdéséhez. Itt a bírói szakmát emeltük ki, de az emberi egészségmegőrzés tekintetében az orvosok veszik át a bírók helyét, mert amikor a páciens a kezükben van, akkor ők ítélnek. Tehát mindig az adott pillanatban a saját szakmájában ítéletet hozó a bíró. Egy kórházban az orvos az.