A köznevelési törvény módosításával, ami lényegében a magántanulói státusz megszűntéhez, a nem államilag kontrollált iskolák ellehetetlenítéséhez vezet, a mai oktatásunk csak néhány archeológus számára lehet bármi módon vonzó, akik párezer év múlva e szellemi sivárság uralta ország maradványaira tévedtek. Legalább annyi előnyük lesz lesz, hogy megtanulják, hogyan lehet néhány generáció életét így elbaszni. Irányadóul íme, a 168 óra összefoglalója:

1. A módosítás szerint a kötelező óvodába járás alól már csak a gyermek négyéves koráig kérhet felmentést a szülő. A kérvényt valamely állami szerv fogja elbírálni, azt nem tudni, melyik. A döntés ellen fellebbezni csak eljárási hibára hivatkozva, közigazgatási bíróságon lehet. E döntést 45 napon belül kell meghozni, addig viszont nincs felmentés – a gyereknek be kell járnia az óvodába. E módosítás nem veszi figyelembe azt, hogy ha egy család megteremti a feltételeket a gyermek otthoni fejlődéséhez, akkor nem indokolt onnan kiszakítani. A rendszerből hiányoznak az óvodapedagógusok, a meglévők terhelése pedig tovább nő, akárcsak a már amúgy is nagy létszámú óvodai csoportok, ami nehezíti az egyéni fejlesztést.

2. Az óvoda definíciójába belekerült, hogy az „a gyermeket fokozatosan, de különösen az utolsó évében, az iskolai nevelés-oktatásra készíti fel”. Szakemberek szerint ebből az következik, hogy az érési folyamatok módját, egyediségét figyelmen kívül hagyva, egységes elvárásokat támasztanak majd a gyerekekkel szemben, ami ebben a korban káros.

3. Kötelező lesz a gyermeket hatéves korától iskolába járatni, és csak a szülő kérheti, hogy a gyermek még egy évig az óvodában maradhasson, az óvodapedagógus már nem. A törvényjavaslatból nem derül ki, hogy milyen indok elfogadható a felmentésre, mint ahogy az sem, milyen esetben kell szakértőt meghallgatni. Ebből az következik, hogy a kiemelt figyelmet nem igénylő, de érzékenyebb, az iskolai közeghez még éretlen idegrendszerű gyerekeket bekényszerítik egy számukra még nem alkalmas környezetbe. Ez az egész életüket rossz irányba befolyásolhatja.

4. A tankötelezettség mostantól csak iskolába járással teljesíthető, vagyis: szeptember 1-jétől megszűnik a magántanulói státusz. Ha a szülő megítélése szerint a gyermeknek az előnyös – tehát nem elég indok, hogy nem hátrányos számára –, akkor kérvényezheti a felmentést, de hogy hogyan, kinél, nem tudni. Szinte bizonyos, hogy ez a módosítás alapvetően befolyásolhatja a kiemelt figyelmet nem igénylő, de érzékenyebb gyermekek sorsát, azokét, akik kis csoportban, differenciáló módszerrel, támogató légkörben jól teljesítenek, de egy átlagos mai magyar iskola nagy létszámú osztályában nem tudnak kellőképp fejlődni. Frusztráltságukat változatos tünetekkel mutathatják ki, s ez a pedagógusok, a gyerekek és szüleik részére is nehéz helyzetet teremt. Ráadásul a túlterhelt pedagógusok és a közoktatásba most visszaterelt gyerekek sajátos igényei az oktatás színvonalának további romlását okozhatják.

5. A tankönyvellátást csak egy, az állam tulajdonában álló gazdasági társaság közreműködésével lehet biztosítani, az iskola pedig kizárólag a tankönyvjegyzéken szereplő kiadványok közül választhat. Magyarul: eltörlik a szabad tankönyvválasztást. Ennek következményei beláthatatlanok – pontosabban nagyon is beláthatók, kiváltképp annak tudatában, hogy a tankönyveknek egy olyan Nemzeti alaptantervet kell kiszolgálniuk, amelynek hazafiasságáról, jelentsen is ez bármit, Takaró Mihálynak kellett gondoskodnia. Ő az az irodalomtörténész, aki az antiszemita Nyirő Józsefet és a numerus clausus propagátorát, Tormay Cécile-t zseninek tartja, a Nyugatot kis zsidó lapocskának, Kertész Imre magyarságát pedig megkérdőjelezte, hogy csak néhány elemet emeljünk ki a munkásságából.

6. Az iskolaigazgató kinevezését a továbbiakban nem véleményezhetik az érintett csoportok, a pedagógusok, a szülők és a tanulók, viszont az intézményvezető „visszahívása” végtelenül egyszerűvé válik: bármikor találhatnak olyan indokot, amivel elmozdíthatják az iskola éléről a vezetőt, és semmi akadálya nem lesz egy jobban tetsző személy kinevezésének.

7. A módosítás kivégzi az alternatív iskolákat. Egyrészt minden iskolára kötelezően kiterjesztik az érdemjeggyel és osztályzattal való értékelés elvárását, ami ellentétes számos oktatási intézmény pedagógiai módszerével. Ennél sokkal súlyosabb lépés azonban, hogy az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el a központi kerettantervben foglalt tantárgyi struktúrától. Csakhogy ezen iskolák alternatív mivolta pontosan abból adódik, hogy a saját kerettantervüket a kompetenciákat alapul véve alakítják ki. Így tehát az alternatív intézményeknek egy éven belül módosított kerettantervet kell benyújtaniuk és elfogadtatniuk. Ha ez nem teljesül, a működési engedélyüket visszavonják. Ezzel lényegében megszűnik a szülő minden választási lehetősége, holott a mai magyar közoktatás a jellemzően poroszos légkörű, frontális tanítási módszerével egyáltalán nem veszi figyelembe a gyerekek – és persze a felnőttek – egyéni sajátosságait. Nem csoda, hogy ma Magyarországon körülbelül 1200 óvoda, általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző és főiskola működik 870 alapítvány, egyesület, közhasznú társaság, gazdasági szervezet és magánszemély fenntartásában. Jellemzően a középosztályhoz, illetve a felső középosztályhoz tartozó családok próbálják ezekbe az intézményekbe menekíteni gyermekeiket az államosított egyeniskolákból. Ezek az iskolák a szabadság kis szigeteinek számítanak, illetve – a köznevelési törvény módosítása utáni egy év múlva – mindez már múlt idejűvé válik. Leginkább épp ez a baj velük: a kormány liberális fészekként tekint rájuk, mert jellemzően nem az erőt, a poroszos rendet, a magolást követelik meg, hanem inkább a tanuló személyiségéből indulnak ki, az ő erényeikre építkeznek szerető, befogadó közegben. Oktatásukban sokkal inkább azon készségek elsajátítására helyezik a hangsúlyt – ezek az együttműködésre való törekvés, a problémamegoldás, a kreativitás és a kommunikáció –, amelyek már megfelelnek annak a megállíthatatlan folyamatnak, amelyet negyedik ipari forradalomnak neveznek. Ezekben az iskolákban tehát nem egyszerű „tantárgyleadás” folyik, a gyerekek különféle projekteket visznek, amelyek keretében önállóan kutatnak. Nem csoda tehát, hogy az elit, illetve azok, akik abban bíznak, hogy utódjuk az elithez tartozik majd – utóbbiak gyakran erejükön felüli tandíjat is bevállalva – mindent megtesznek azért, hogy gyermekük ilyen intézménybe kerüljön. Ezért is kellemetlen meglepetés, hogy a jól érzékelhető fideszes lobbi sem volt képes megállítani a módosításnak ezt a passzusát. Ez pedig csak egyet jelenthet: azt, hogy ez a rendelkezés a miniszterelnök személyes óhaja volt, amivel senki nem mert szembeszállni.

Sokat elmond az is a javaslat megfontolt voltáról, hogy Semjén egyéni képviselői indítványként nyújtotta be. Ami egyben azt is jelenti, hogy semmiféle előzetes egyeztetésre nem került sor.

Értelmezve a pontokat világosan látszik, hogyan is kíván helyettesén keresztül Orbán Viktor gondoskodni a nehéz helyzetben lévő felnövekvő generációról. Leginkább úgy, hogy elvág minden elképzelhető kapaszkodót, amit nagyon hosszú idő alatt építettek ki olyan emberek, akik a javaslat elfogadásáig is súlyos működési zavarokkal küzdő oktatást életben próbálták tartani.

Hogy ez milyen jövőképet vetít előre, nem kell mélyebben utánajárnunk. A kormány szigorúan csak azért igyekszik egy bizonyos modellt erőszakolni a diákokra, mert afölött teljhatalma lévén pontosan tudja, hogyan képezze funkcionális analfabétákká őket. Egyéb esetben komoly konkurenciára számíthatnának, akik szóba jöhető jelöltek lehetnek egy kormányváltás során.

Különben mi a francért fogadná el az Országgyűlés egy, a szakmában avatatlan politikus javaslatát úgy, hogy az összes érintett szakmai szervezet hevesen tiltakozik ellene?