h i r d e t é s

Semmi sem mutat arra, hogy ennek a mai anarchikus, gazdasági, politikai, szellemi állapotnak „jó” vége lesz

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Semmi sem mutat arra, hogy ennek a mai anarchikus, gazdasági, politikai, szellemi állapotnak „jó” vége lesz

2018. szeptember 22. - 08:03

 

A gondolkodás függetlensége, az autonómia, a politikai ellenzékiség joga egyre inkább elveszíti alapvető kritikai funkcióját egy olyan társadalomban, amely láthatólag egyre inkább képes az egyének szükségleteinek kielégítésére annak révén, hogy megszerveződik.

Forrás: pxhere.com

A „Kísértet” újra itt van Európában?

Egy ilyen társadalom megkövetelheti, hogy elveit és intézményeit elfogadják. Ha az egyén többé nem kényszerülne arra, hogy szabad, gazdasági személyiségként jelenjen meg a piacon, akkor ennek a szabadságnak eltűnése a civilizáció egyik legnagyobb „vívmánya” lenne.

A gépesítés és szabványosítás technikai folyamatai egyéni energiát szabadíthatnának fel a szabadság egy ma még feltérképezhetetlen, a szükségszerűségen túl fekvő birodalmává.

Átalakulhatna maga az emberi létezés belső struktúrája: az egyénnek szabadságában állna, hogy autonómiát gyakoroljon, egy olyan élet felett, amely a sajátja lenne. Az ipari civilizáció lehetőségein belüli cél ez, a technikai racionalitás „végpontja”.

A valóságban azonban éppen ellenkező tendencia érvényesül: az államhatalmi apparátus önvédelmének es terjeszkedésének gazdasági es politikai igájába hajtja mind a munkaidőt, mind a szabadidőt, mind az anyagi, mind a szellemi kultúrát.

A mai ipari társadalom, annak következtében, ahogyan technikai bázisát megszervezte, a totalitarizmus fele tart.

Nem csak egy sajátos kormányforma vagy párturalom eredményezhet totalitarizmust, hanem egy sajátos termelési és elosztási rendszer is, amely minden további nélkül összeférhet a pártok, újságok, „ellensúlyozó hatalmak” stb. „pluralizmusával”.

A mai civilizáció elérte azt a fokot, ahol a „szabad társadalom” már nem definiálható adekvát módon a gazdasági, politikai es szellemi szabadság hagyományos kifejezéseivel.

Az újfajta módok csak negatív kifejezésekkel jelölhetők: a gazdasági szabadság a gazdaságtól, a gazdasági erők es viszonyok uralmától való szabadságot jelentene; szabadságot a létért való mindennapos harctól.

A politikai szabadság az egyének megszabadulását jelentené a politikától, amely felett, a mai napig, nem gyakorolhatnak hatékony ellenőrzést.

A szellemi szabadság az egyéni gondolkodás helyreállítását jelentené, amelyet most elnyel a tömegkommunikáció és a legdurvább, unintelligens bulvár propaganda; a mai fajta „közvélemény” kiküszöbölését annak előállítóival együtt.

Azok a szükségletek, amelyek állandósítják a gürcölést, az agresszivitást, a nyomort es az igazságtalanságot, kielégítésük lehet „örömteli” az egyén számára.

Ez a boldogság nem olyan állapot, amelyet fönntartani és védelmezni kellene, ha arra szolgál, hogy meggátolja (mind önmagában, mind másokban) annak a képességnek a kifejlődését, hogy felismerjék az egész rendszer beteg állapotát.

A hamis szükségletek közé tartozik a legtöbb uralkodó szükséglet, amely arra irányul, hogy az emberek a reklámmal összhangban lazítsanak, szórakozzanak, viselkedjenek és fogyasszanak, hogy azt szeressék es azt utalják, amit mások szeretnek es utálnak.

A kizsákmányoló, megnyomorító szükségletek túlsúlya befejezett tény, amelyet az emberek tudatlanul es megverten elfogadnak, viszont olyan tény, amelyet „meg nem történtté kell tenni”!

Egyedül azoknak a szükségleteknek van korlátlan jogalapjuk a kielégítésre, amelyek létfontosságúak.

A szükségletek és kielégülésük fennálló birodalma olyan tény, amelyet kérdésessé kell tenni az igazság és hamisság szempontjából.

Arra kérdésre, hogy melyek az igaz es melyek a hamis szükségletek, végső fokon maguknak az egyéneknek kell válaszolniuk, de csak végső fokon; ha és amennyiben szabadok arra, hogy saját válaszukat adják.

Amíg visszatartják őket attól, hogy autonómak legyenek, amíg (egészen ösztöneikig lehatoló módon) beprogramozzák és manipuláljak őket, addig e kérdésre adott válaszuk nem fogadható el sajátjukként.

Minél racionálisabbá, termelékenyebbé, technikailag tökéletesebbé lesz a társadalom elnyomó és kizsákmányoló adminisztrálása, annál kevésbé képzelhető el annak az útja és módja, hogy az adminisztrált egyének meg tudják törni szolgaságukat, hogy felszabadíthassák önmagukat.

Minden felszabadulás a szolgaság tudatától függ, s ennek a tudatnak a kialakulását lépten-nyomon gátolja azoknak a szükségleteknek és kielégülésüknek az uralma, amelyek nagymértékben az egyén sajátjaivá váltak.

A mai társadalom (pontosabban a gazdaság) hatékonyan elfojtja azokat a szükségleteket, amelyek felszabadulást követelnek. A benne működő társadalmi ellenőrzés kikényszeríti a haszontalan dolgok termelésének es fogyasztásának túlburjánzó szükségletet, az eltompító munka szükségletet, ahol az már igazából nem szükséges!

A kikapcsolódás olyan fajtainak szükségletét, amelyek enyhítik és meghosszabbítják ezt az eltompultságot; az olyan álszabadságok védelmezésének szükségletét, mint amilyen a szabad verseny, előirt árak mellett, az önmagát cenzúrázó szabad sajtó, a szabad választás egyenértékű kacatok és ócska márkák között!

Az alkalmazható fogalmakon alapuló nézőpont elfogadása sokkal többet jelent, mint puszta korlátozását annak, amit „fogalmon” értünk!

Az összes gondolkodási szokásaink megváltoztatása rejlik abban, hogy a jövőben nem leszünk hajlandók gondolkodásunk eszközeiként olyan fogalmakat használni, amelyekről nem tudunk érthető képet adni.

A fennálló társadalmak gazdasági és technikai lehetőségei elég nagyok ahhoz, hogy kompenzációkat es engedményeket adjanak az elnyomottaknak, hogy rendkívüli helyzeteken erőszakkal, akár halálos áldozatok tömege árán is, úrrá legyenek.

A „kísértet” újra itt van!


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..