h i r d e t é s

Siker-nap: Schwarzenegger 130 millióért haknizott

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Siker-nap: Schwarzenegger 130 millióért haknizott

2015. február 25. - 08:52
0 komment

Tavaly nem jött össze Schwarzenegger budapesti haknija, idén viszont már Kalifornia állam ex kormányzója is fellépett az MVM Siker-nap nevű rendezvényen, ahol például ilyen, magvas gondolatokat fogalmazott meg: "Legyen meg célod, a többi jön magától!"

A cél, legalábbis a szervezők oldaláról, az lehetett, hogy az egész napos rendezvényre megtöltsék a Papp László Arénát, de ez nem nagyon jött össze, lehet pont azért, mert a programot fejetlenség és szervezetlenség jellemezte, legalábbis a Borsnak nyilatkozó üzletemberek és zenészek szerint. A lapban nyilatkozók totális káoszról beszéltek, a 14 ezer jegyből mindösszes háromezerre teszik az eladottak számát, pedig az utolsó nap már 40, majd 66 százalékos áron árulták azokat.

Az alig félházat is csak ajándék jegyekkel sikerült összehozni, amin azért annyira nem lehet csodálkozni, hiszen a belépőket eredetileg ötven-, illetve nyolcvanezer forintért árulták. A Bors szerint a plusz harmincezer forint egy csésze kávét jelentett, ami világrekord lehet, hiszen a Black Ivory nevű, különleges kávéból is csak 10 000 forint egy adag. A drágább jegyekkel egyébként a nézőtéren elméletileg jobb helyre lehetett ülni, de ezt a gyakorlatban nem tartotta (és tartatta) be senki.

A Bors infói szerint Schwarzenegger 130 millió forintos gázsiját és a csarnok 18 milliós bérleti díját a rendezvény nem is tudta kitermelni, pedig a fellépők közül sokaknak nem is fizettek, vagy ne akartak honoráriumot adni - műsorvezetőnek Görög Zitát és Kulcsár Edinát is felkérték, de ők nemet mondtak. Majkát is hívták fellépni, neki a gázsi helyett egy Arnold Schwarzeneggerrel közös fotót ajánlottak fel. 

 

index.hu