h i r d e t é s

Sikeresen zárult az Afrikáért Alapítvány kongói útja

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Sikeresen zárult az Afrikáért Alapítvány kongói útja

2020. január 23. - 13:48

Kárpáti Rebeka is találkozhatott „örökbefogadott” kislányával.

A napokban tért haza az a 11 fős magyar csapat Kongóból, akik két hetet töltöttek Afrikában. Az út során megvalósult egy orvosi misszió, részt vettek egy ház továbbépítésében és meglátogatták az alapítvány által üzemeltetett árvaházat és iskolát is. Itt találkozott Kárpáti Rebeka az általa „örökbefogadott” kislánnyal, Davinával.

Számos célkitűzéssel indult útnak december végén az Afrikáért Alapítvány humanitárius útja. A misszió elsődleges célja az volt, hogy a tavaly áprilisban, a Teremtsünk Biztos Lakhatást program keretében elindított miniprojektet tovább tudja vinni. A tavaszi projekt során az önkéntesek Mama Alphonsine-nak, egy kongói özvegyasszonynak, két lányának és hét unokájának építettek házat.

A nők 12%-a birtokol földtulajdont

Az asszony személyes története szimbolikus is, hiszen Kongóban és számos más afrikai országban rengeteg nő azért kerül utcára, mert nem tudja érvényesíteni földbirtokhoz való jogát, Afrika 10 országára vetítve csupán a nők 12%-a birtokol földtulajdont. A misszió során a humanitárius turista csapat ezen a házon dolgozott tovább, így a család már sokkal otthonosabb körülmények között élhet. Házuk mindegyik helyisége le lett betonozva és ki lett festve, illetve egy emésztőgödör is készült a ház mellé, ami jelentősen meg fogja könnyíteni a mindennapjaikat.

Orvosi misszió – 300 főt láttak el

Az építkezési munkálatokkal párhuzamosan egy orvosi misszió 4 tagja tartott ingyenes konzultációt és rendelést, mely során közel 300 embert láttak el. A rendelést az Afrikáért Alapítvány által üzemeltetett iskola és árvaház mellett, az alapítvány által felkarolt és magyarok támogatásával árvából lett orvos, Dr. Tshava által vezetett Bethesda orvosi rendelőben valósították meg. Kongóban a többség nem engedheti meg magának az egészségügyi ellátást, így a helyiek nagyon örültek a lehetőségnek és hálásan fogadták a magyar szakembereket.

Az Afrikáért Alapítvány fő célkitűzése a hosszú távú, maradandó segítségnyújtás az afrikai emberek életében. Hiszünk benne, hogy a tudásátadás révén tudunk az egyes gyerekek és így az egész kongói társadalom jövőjén javítani

– mondta France Mutombo, az alapítvány elnöke. Az alapítvány Kinshasa egyik szegénynegyedében működteti a College Othniel Általános- és Középiskolát, ahova különösen hátrányos helyzetű családok gyermekei járnak.

Kárpáti Rebeka találkozott Davinával

Itt kezdte az idei tanévben Davina is az óvodát, akit Kárpáti Rebeka karolt fel és támogat anyagilag a tanulmányaiban. „Leírhatatlan érzés volt találkozni Davinával. Ő még csak 5 éves, így nem teljesen értette, hogy ki vagyok, hosszú távon fogja megérteni, hogy mit jelent ez, hogy van, aki támogatja Őt a tanulmányaiban.” Rebeka számos felvételt készített az útról, az első már megtekinthető Youtube csatornáján.

Erősödött a diplomáciai kapcsolat

Az út során tovább erősödött a diplomáciai kapcsolat az alapítvány és a kongói vezetés között is, hiszen a misszió tagjai hosszas beszélgetést folytattak Mme Chantal Muloppal, az Ifjúságért és Nőkkel Szembeni Erőszak Elleni Küzdelemért felelős kiemelt elnöki tanácsadóval.

A sok munka mellett Kongó csodálatos tájait is megismerték a magyar csapat tagjai. A bonobórezervátumban megfigyelhették a majmokat természetes közegükben, a Marchal-hídról megcsodálták a Kongó folyót és a Mvampa vízesést is meglátogatták. Tartalmas és különleges élményt jelentett a humanitárius turistaút a résztvevőknek, ahol az utazás mellett azt is megtapasztalhatták, hogy segíteni kiváltság.