h i r d e t é s

Sikerült kiemelni a Hableány roncsait

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Sikerült kiemelni a Hableány roncsait

2019. június 11. - 15:18

Hétórás mentés után a terveknek megfelelően sikeresen kiemelték a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál. A hajót egy uszályra helyezték, amely várhatóan a csepeli szabadkikötőbe szállítja a járművet.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A Hableányt kedden kora reggel kezdték kiemelni a Duna mélyéről, közben többször megálltak. A mentést négy szakaszban hajtották végre: először a kapitányi hídig, majd a fedélzetig, utána pedig a vízvonalig emelték ki a hajót a Clark Ádám úszódaru segítségével, utolsó lépésként pedig elhelyezték az uszály fedélzetén.
Minden állomáson vizet szivattyúztak a hajótestből, illetve búvárok hatoltak be a jármű belsejébe, ez alkalmakkor akadálymentessé tették a hajótestet a holttestek megtalálása érdekében.
A mentés során négy holttestet emeltek ki a hajóból, így négyre csökkent az eltűntként kezeltek száma.
A helyszínen a szakemberek úgy vélekedtek, lehetnek még holttestek a hajótestben, ugyanis különösen a tati teremben rengeteg hordalék halmozódott fel.


Fotó: MTI/Lakatos Péter

A hajót a csepeli kikötőbe szállítják, ott pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság hajózási, nautikai és műszaki szakértő bevonásával, az ügyészség képviselőjének jelenlétében szemlének veti alá a járművet - mondta az MTI-nek Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Hableány 1949-ben épült, a hajó 27,2 méter hosszú, 4,8 méter széles és 5,2 méter magas, a súlya 50 tonna. A turistahajó kiemelésére Komáromból érkezett pénteken a 200 tonna emelésére is képes Clark Ádám úszódaru.

A Hableánnyal összeütköző Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le. (MTI)