h i r d e t é s

Siklóernyős baleset: a helikopter parancsnokát gyanúsítja az ügyészség

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Siklóernyős baleset: a helikopter parancsnokát gyanúsítja az ügyészség

2021. november 18. - 10:43

A gyanúsított nem tett vallomást és a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be. 

Forrás: Illés Viktor‎Paraglider friends / Facebook

Egy év után lett gyanúsítottja a Vértesszőlősön történt, halálos kimenetelű siklóernyőmentés ügyében. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a gyanúsított a kutató-mentő szolgálatot teljesítő, a Magyar Honvédség MI8 Rescue 34 típusú helikopter parancsnoka.

A közlemény szerint ő azután érkezett a helyszínre, hogy egy siklóernyős a fák közé zuhant és fent ragadt a paplanernyőjével együtt, a katasztrófavédelem a földről nem tudott rajta segíteni. Ezért a parancsnok kezdte meg a sértetlen siklóernyős mentését.

Ennek során – miután a csörlőzést veszélyesnek ítélte meg – többszöri rárepülés után a gyanúsított a helikopterrel elkezdte megközelíteni a siklóernyőst. A tervük az volt, hogy a fedélzeten tartózkodó ejtőernyősök egy 60 méter hosszú alpinkötelet engedjenek le neki, amivel a saját erejéből a felszínre ereszkedhet.

A megalapozott gyanú szerint a parancsnok a művelet alatt anélkül, hogy a mentési körülményekről az elvárható módon, kellő körültekintéssel tájékozódott volna, egyre közelebb repült a bajba került siklóernyőshöz. A gyanúsított eközben a helikopter rotorlapátjaival olyan mértékű turbulens légáramlatot keltett, ami miatt a faágak letörtek, a fán lévő siklóernyő pedig belobbant.

Ezután a légörvény és a siklóernyő súlya letörte azt a faágat, ahol a sértett ült, aki emiatt a földre zuhant. Az esés következtében a siklóernyős súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd 2020. augusztus 10-én szakszerű orvosi ellátása ellenére életét vesztette.

A légörvény hatására letört faágak megsebesítették a földön lévő mentőtisztet, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A gyanúsított nem tett vallomást és panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen, amit a Központi Nyomozó Főügyészség elutasított. (hvg.hu)