h i r d e t é s

Simonka György megszólalt az ellene zajló eljárásról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Simonka György megszólalt az ellene zajló eljárásról

2019. szeptember 21. - 17:43

"Joggal remélem, hogy a hatóság felment vádak alól" - írta a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt fideszes politikus.

Simonka György és Orbán Viktor a Karmelita kolostorban 2019. július 12-én - Fotó: Simonka György Facebook-oldala

Következetesen állítom, hogy semmilyen bűncselekményt nem követtem el – az ATV.hu vette észre, hogy ezt írta ki nemrég Simonka György a Facebookra. Ismert, a fideszes politikus mentelmi jogát már felfüggesztette az Országgyűlés, nyár végén pedig ellene és 32 társa ellen vádat emelt az ügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Az ügy lényege, hogy a fideszes országgyűlési képviselő társaival jogellenesen igyekezett megszerezni zöldség és gyümölcs termelői szervezetek által igénybe vehető hazai és uniós támogatásokat. A döntéshozókat megtévesztették, a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel, és így jutottak jogtalanul pénzhez. Az eddig beszerzett adatok alapján a kár meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot.

Simonka György a Facebookon most azt írta, hogy a hatóságokkal eddig is együttműködött és a jövőben is így fog tenni. – Most értünk el az eljárás azon szakaszához, hogy végre elfogulatlanul vegyék figyelembe a mi igazunkat alátámasztó indítványainkat és bizonyítékainkat, amitől joggal remélem, hogy a hatóság felment vádak alól – közölte.

A Magyar Narancs a napokban írta meg, hogy információik szerint az ügyészség vádiratában 8 és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért Simonka Györgyre. A 24.hu korábban már kiderítette, hogy a politikus újkígyósi otthonát már zár alá vették.

Emlékezetes, hogy a politikusról igen meglepő hír érkezett idén nyáron, a Dél-békési Többcélú Kistérségi Fejlesztési Társaság ugyanis kitüntetést adományozott neki. Ez azért különös, mert a rendszerváltás óta eltel három évtizedben még nem illettek olyan súlyos vádakkal képviselőt, mint Simonka Györgyöt. Az elismeréskor még az is elhangzott, hogy azt „egy időszak térségi szintű, kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó, a térség fejlődését, elismertségét szolgáló tevékenységért” kapta. (magyarhang.org)