h i r d e t é s

Sok volt az Orbánozás a DK-sok ünnepi beszédeiben

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Sok volt az Orbánozás a DK-sok ünnepi beszédeiben

2023. március 15. - 18:21

Gyurcsány Ferenc A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a Fideszt támogatni több mint bűn. Felesége, Dobrev Klára EP-képviselő, az árnyékkormány miniszterelnöke azt mondta, az európai Magyarország eddig már két csatát elvesztett, és ha a harmadikat is elveszti, a reményt is elveszti évtizedekre

Gyurcsány Ferenc ünnepi beszédet mond 2023. március 15-én. - Forrás: Dobrev Klára Facebook oldala

Néhány száz pártszimpatizáns előtt kezdte március 15-i ünnepi beszédét Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Budapesten az Egyetem téren. Az ellenzéki politikus szerint nemzeti ünnepeinkkor felvetődik a kérdés, mi is az ünnep. Nehéz, könnyebb megmondani, mi nem a nemzeti ünnep. Szerinte biztosan nem „felcicomázott történelemóra”, nem szerencsétlen hivatásosok beszéde, miközben fonnyadt koszorút tartanak a markukban. Mi is az ünnep lényege? Két kérdés és két őszinte válasz. Mint mondta, március 15. a hazafiasság és az őszinteség ünnepe: becsüljük hőseinket, de ünnepi beszédet mondani nem túl nehéz, koszorúzni sem.

Mit csinálsz az ünnep eszméjéért az ünnepért, álmáért. Beszélsz-e vagy cselekszel-e, elérted-e célját, vigyázol-e rá?

– tette fel a kérdést.

Válaszolt is, e szerint  az ünnep valójában szembesítés, miért küzdöttek egykor, aki beszél, hajlandó-e követni az akkoriakat.´– Vonulni egyszerű, beszélni egyszerű, tenni hősiesség. Bajban van az ország, ha küzdeni kell annak, aki szabadságot akar. Gyurcsány Ferenc szerint a demokratikus ellenzék Petőfi Sándor hű társának számít, a kormánypártok pedig a szabadság elfojtói.

A szabadságot a zsarnok nem adja. Azt el kell venni. A nép nem kéri, hanem megküzd érte. A megküzdött szabadság örökíthető. Merjetek küzdeni, büszkének lenni! A zsarnokkal küzdeni és nem tárgyalni kell. Nem kompromisszum van, hanem küzdelem! Nem tárgyalunk, küzdünk, nem ellenzék, hanem ellenfél vagyunk.

– fűzte hozzá.

– A talpnyalóknak, a kollaboránsoknak azt mondom, aki a zsarnoknál kegyet keres, végül szolgaságot talál. Sokszor iszonyatosan reménytelen a küzdelem, de a legfőbb jutalma az önbecsülés megszerzése és megtartása. A küzdelem lényege nem feltétlenül a győzelem, hanem az a meggyőződés, hogy jó ügyért teszek, a hazáért, a közösségért. Ebből fakad majd a győzelem, mert győzni fogunk, mert nem veszhet a haza – folytatta Gyurcsány Ferenc. – A hazafiak közös hazát kívánnak, az úgynevezett nemzetiek csak sajátot, az hazafiak szabadságpáriak, a nemzetiek elnyomáspártiak, uralompártiak. Legyetek magyarok, hazafiak, európaiak, jólelkű emberek – buzdította a jelenlévőket.

Szerinte DK a skandináv világ viszonyait tartja mintának, és azt kéri a Dobrev Klára vezette árnyékkormánytól, hogy alkosson egy ilyen programot. – Próbálok segíteni, tanult, de tisztességtelen ellenfeleinknek, mi a jogállami vita – hangsúlyozta a pártelnök, majd így folytatta:

Mi, ti emberek, mi mondjuk meg a kormánynak, hogy mit csináljon, vagy mi mondjuk meg, ők mit csináljanak. Ki a szabad? A polgár vagy a kormány? Mi azt mondjuk hogy mi, ha a kormány nem, mi azt mondjuk: menjetek a pokolba! Aki azt mondja, hogy a Fidesz és a DK az ugyanaz, az a Fideszt segíti, aki azt mondja, hogy Orbán és Gyurcsány ugyanaz, az Orbánt segíti és az európai Magyarországgal áll szemben. Vele vagy ellene. Aki nincs ellene, az vele van. Aki a Fideszt támogatja, az több mint bűn, szégyen. Mi egy polgári, európai világot építünk, a DK lesz az otthona a Fidesszel szemben állóknak!

Gyurcsány Ferenc szerint az Orbán-kormány elesett az Európai Unióval szemben folytatott harcában, letette a fegyvert a brüsszeli bankszámlák előtt. Pénzt akar, szinte bármi áron. – Hunyászkodásban van a dölyfös úr. Nem tudnak megállapodni vagy teljesíteni, ha teljesítenének, az a rendszerük felszámolását jelentené. Valószínű, nem lesz pénz, sem idén, sem jövőre. Mindazok, akik elégedetlenek, azok támogassák Dobrev Klára kormányát, mert az megoldaná a helyzetet. Istenre hivatkozva sem leszünk az ördög csatlósai – szögezte le a volt miniszterelnök.

Szűcs Balázs, Erzsébetváros DK-s alpolgármesterének, egy református lelkésznek a beszéde után Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője, EP-képviselő állt színpadra. Azzal kezdte, hogy hideg szél fúj, de megküzdenek az elemekkel, mert az Orbán-rendszer elleni küzdelemre készülnek. Mint mondta, azért járják az országot, mert hisznek abban, hogy mi magyarok készek vagyunk az összefogásra, vannak közös ügyeink, közös hitünk. – Vannak történelmi ünnepeink, félszavakból is értjük egymást, és tudjuk mit jelent:

Nem engedünk a 48-ból! Ez az a közös akarat, ami minket együtt tart, és egyre erősebbé tesz.

Az ellenzéki politikus szerint 15-20 éve próbálják elhitetni velünk, hogy „a nemzet nem ti, magyarok vagytok, hanem a hatalmasok, azt, hogy a baloldali, jobboldali, fővárosi és vidéki, fiatal és nyugdíja egymás ellensége, ez folyik régóta”. – Én azt szeretném bebizonyítani, hogy ez nincs így, igenis lehet közös ügyünk. Az Orbán-rendszer politikájának a lényege az ország szétszakítása, miközben visznek, lopnak mindent, ami mozdítható. Mit loptak el tőlünk? Mondhatnánk, hogy a trafikot, az egészségpénztárakat, a szabadságunkat, a Balaton-partot. Ennél azonban sokkal többet loptak el: a nemzeti gondolatot, amelynek hiánya megbénít minket. Az ellopott nemzeti gondolat nem más, mint az, hogy „mi így együtt vagyunk, tízmillióan magyarok, mi vagyunk Magyarország, amely rólunk szól, és nem róluk”.

Az ország a miénk. Mi mind magyarok vagyunk és hazafiak. Az első, amit vissza kell vennünk tőlük, a nemzeti gondolat, hogy az én és a te után a mi legyen az első. Az Orbán-rendszer politikája nemzetellenes, mert a közös nemzet ellen van

– szögezte le Dobrev Klára. A DK-s politikus szerint az európai Magyarország eddig már két csatát elvesztett, és ha a harmadikat is elveszti, a reményt is elveszti évtizedekre. – Harminchárom éve közösen akartunk egy szabad és igazságos Magyarországot. Nem olyat, ahol a pártállásunk dönti el, mi legyen a sorsunk, nem akartunk „tiltott, tűrt és támogatott” művészeket, nem akartuk, hogy szétszakadjon az ország.

Ők Gucci ruhákban urizálnak, miközben a másik oldalon megjelent a nyomor, százezreknek már a bevásárlás is gondot okoz, és rettegve megyünk be a kórházakba. Igazságos és szabad Magyarországot kíván a magyar nemzet. Soha semmit rólunk ne döntsenek el nélkülünk. Döntést és beleszólást kérünk a közös dolgainkba. Ezt hívják demokráciának, és ezt kívánja a magyar nemzet

– folytatta.

Dobrev Klára szerint ugyanis az Orbán-rendszer darabonként bontotta le a demokráciát, és minél kisebb lett a demokrácia, annál erősebb az ő autokráciájuk: milliók számára a politika újra úri huncutságnak tűnik, és ez volt a második vereség. Mint azonban kiemelte, a harmadik csata most kezdőik csak igazán. – Harminchárom éve azt akartuk, hogy Magyarország európai ország legyen. Ezért csatlakoztunk az Európai Unióhoz és a NATO-hoz elsöprő többséggel, mert ezt akartuk ezer éve. Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk. Ez benne van az életünkben, a vágyainkban. Nem Vlagyivosztokba megyünk nyaralni, hanem Nyugat-Európába. Mi olyan életet akarunk, amilyen a nyugat-európaiaknak van – sorolta. Az EP-képviselő szerint ugyanakkor ezeket az álmokat és vágyakat vette tűz alá az orbáni politika, amely ezeket akarja megsemmisíteni, és „ki akartja szakítani Magyarországot az EU-ból és a NATO-ból.

Ez az utolsó összecsapás, ha ezt elvesztjük, megszűnik a reménye annak, hogy itt Magyarországon európai életet élhessünk. Nekünk az EU az életünket jelenti, a megmaradásunkat a népek tengerében. Európai Magyarországot kíván a magyar nemzet. Elvették a demokráciát és a tisztességünket, de Európát nem hagyjuk! Amíg mi itt vagyunk, amíg itt van a DK, ezt nem adjuk fel, megvédjük az EU- és a NATO-tagságunkat. Magyország ugyanis vagy európai lesz, vagy tiszteséges lesz, vagy nem lesz

– fogalmazott vészjóslóan Dobrev Klára.

Az árnyékkormány miniszterelnöke mindehhez a küzdelemhez adalékként hozzáfűzte, hogy a kormány évek óta goebbelsi propagandagépezetet működtet, hogy elvegyék a reményt. Hasonló folyamat volt az Egyesült Királyságban a brexit is, azonban feltette a kérdést, amire válaszolt is egyben: – Mit kell tenni? Ne adjuk fel a reményt, hogy van alternatíva, van kormányzóképes Magyarország. Ha van remény és erő, akkor képesek leszünk leváltani az Orbán-rendszert, mert reménytől a leggonoszabb, legstabilabb hatalom is retteg. El kell mennünk az ország minden szegletébe, és meg kell szervezni az ellenállás kis köreit – osztotta meg végül a szerinte hatásos receptet Dobrev Klára. (Népszava)