h i r d e t é s

Sorra mondanak fel a Facebook vezetői

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Sorra mondanak fel a Facebook vezetői

2021. december 08. - 12:40

Most a Messenger-részleg fejese távozik

A kép illusztráció! - Forrás: Unsplash/Brett Jordan

A vállalat Messenger osztályának vezetője kedden bejelentette, hogy 2022-ben távozik a cégtől.

A Meta néven futó Facebooknak idén már több magas rangú vezető távozásával kellett megküzdenie. A vállalatnak fokozott hatósági ellenőrzéssel és komoly ellenkampánnyal szembesült az elmúlt hónapokban, miután olyan belső dokumentumok kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderült, hogy a techóriás tisztában van a szolgáltatásai által okozott károk mértékével.

Deborah Liu, aki korábban a Facebook Marketplace vezetője volt, februárban távozott, hogy az Ancestry.com vezérigazgatója legyen. David Fischer, aki a bevételekért felelős vezetőként tevékenykedett, márciusban jelentette be, hogy otthagyja a céget, akárcsak Kevin Weil, a Facebook Novi kriptopénz részlegének egyik társalapítója – írta a CNBC.

A vállalat korábbi hirdetési vezetője, Carolyn Everson júniusban jelentette be távozását, majd később az Instacart élelmiszer-kiszállítási céghez ment elnöknek. Fidji Simo, aki a Facebook-alkalmazás vezetője volt, a Facebooktól való júliusi leköszönése után az Instacart vezérigazgatójává avanzsált.

Mark D’Arcy augusztusban mondott le a kreatív vezetői pozíciójáról, a következő hónapban pedig a Facebook technológiai vezetője, Mike Schroepfer közölte, hogy távozik a cégtől. Novemberben David Marcus, a Facebook kriptopénzekkel kapcsolatos erőfeszítéseinek vezetője, aki korábban a Messenger vezetője volt, bejelentette, hogy az év végén távozik, míg kedd reggel a Facebook Workplace vállalati kommunikációs szoftverének vezetője, Julien Codorniou is csatlakozott egykori kollégáihoz.

“Imádom ezt a céget és ezt a csapatot, ezért a döntés meghozatala életem egyik legnehezebb döntésének bizonyult. Nem tervezem, hogy nyugdíjba vonulok, de alig várom, hogy egy hosszú, több hónapos szünetet tartsak, több időt töltsek a barátaimmal, segítsek a vállalatoknak és az embereknek, utazzak, olvassak, felfedezzek és tanuljak” – mondta Chudnovsky.

A Facebookhoz a Messenger-osztály termékvezetőjeként csatlakozó Chudnovsky 2018 májusában vette át a részleg irányítását. A szakember helyére a Meta két fejest ültetett: Loredana Crisan veszi át a feladatokat a Messenger, az Instagram közvetlen üzenetküldése és a Messenger Kids felett, míg Maher Saba a Facebook távoli jelenléti termékeit fogja vezetni, amelyek közé a hanghívás, a videóhívás és a Facebook Rooms alkalmazások tartoznak. (liner.hu)