h i r d e t é s

Szabad városok szövetsége - szintet lép az ellezéki együttmödés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szabad városok szövetsége - szintet lép az ellezéki együttmödés

2019. november 16. - 17:59

Az MSZP támogatja Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezését a szabad városok szövetségének megteremtésére, és minden eszközével hozzájárul az ellenzéki együttműködéshez - mondta az MSZP választmányi elnöke a párt szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Kunhalmi Ágnes kijelentette, hogy „fokozódó harcra és csatára” számítanak 2022-ig, továbbá arra készülnek, hogy a demokratikus ellenállás az utcákra és a szabad városokra helyeződik át. Az MSZP-nek - fogalmazott - fel kell készítenie a csapatait, és az együttműködés motorjaként segítenie kell a Fidesz leváltását, hiszen erre 2022-ben az ellenzéknek minden esélye meglesz. Bejelentette azt is, hogy az MSZP-frakcióból november 1-i hatállyal távozott Tóbiás József helyét Szakács László foglalhatja el az országos választmány döntése alapján. Az új képviselő főképp a devizahitelek és a Quaestor-ügy károsultjainak érdekében dolgozik - tette hozzá.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke azt mondta, a devizahitelek, a „Fidesz pénzügyi machinációinak” károsultjai képviselik a leghangosabban a kormánypárt „torz társadalomfilozófiája” miatt kirekesztett rétegeket. A Fidesz a jó helyzetben élőknek kedvez, és azoktól vesz el, akiket segíteni kellene. 

Szólt arról, hogy a karácsony közeledtével ruhagyűjtési és ételosztási programokat szerveznek 11 millió forintos keretösszeggel, a szolidaritási alap keretéből. Az MSZP-frakció tagjai ide fizetik be azt az összeget, amennyivel a képviselői fizetésük nőtt - jelezte. A párt az ellenzéki szövetségesek közreműködésére is számít a jótékonysági kezdeményezésben.  

Kérdésre válaszolva Tóth Bertalan az ellenzéki együttműködés természetes részének nevezte a vitákat, azt mondta, hogy egy demokratikus közösséghez ez is hozzátartozik.

A pártelnök elítélte, hogy az államfői fizetés számítását elválasztották a köztisztviselői alapilletménytől, és ezzel a köztársasági elnök úgy kap magasabb fizetést, hogy közben a köztisztviselőknek nem jár béremelés.  Az alacsony keresetek miatt vészhelyzet alakulhat ki az oktatásban és az egészségügyben is, ráadásul a közigazgatást is egyre jobban fenyegeti a munkaerőhiány - mondta. (MTI) / 168ora.hu