h i r d e t é s

Szakértő: helyesen járt el a Budapesten túlsúlyt jelentő fapados járat pilótája

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szakértő: helyesen járt el a Budapesten túlsúlyt jelentő fapados járat pilótája

2020. február 19. - 11:34

A lehetőségekhez mérten helyesen járt el a Ryanair fapados légitársaság pilótája azzal, hogy a túlsúly csökkentése érdekében az üzemanyag elfüstölése mellett döntött kedden - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró szerdán az M1 aktuális csatornán.

A kép illusztráció! - Forrás: 168ora.hu

A pilótának az üzemanyag elfüstölésén kívül két lehetősége volt: a csomagok egy részét kipakoltatja vagy leszállít valakit az utasok közül - közölte.
A turisztikai szakújságíró szerint nem a pilóta döntésével, hanem az utasok tájékoztatásának hiányával volt a probléma.
A Kanári-szigetekre induló járat utasai kedden hat órán keresztül várakoztak a gépen, Budapesten. (MTI)

A kormányhivatal vizsgálja a veszteglő Ryanair ügyét

Haladéktalanul kivizsgálja a kormányhivatal a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren kedden órákon át veszteglő légi járat ügyét.

A Ryanair légitársaság járata a nap folyamán mintegy hat órán át vesztegelt a repülőtéren, ezért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és György István területi közigazgatásért felelős államtitkár fogyasztóvédelmi vizsgálatra utasította Budapest Főváros Kormányhivatalát, hogy megállapítsák: az eset kezelése során a Ryanair eleget tett-e jogszabályi kötelezettségeinek – írta a Miniszterelnökség az MTI-nek.

Úgy fogalmaztak: “felháborítónak tartjuk, ahogyan a légitársaság kezelte a felmerült problémát. Az utasoknak joguk van a tájékoztatáshoz, a légitársaságtól pedig elvárható, hogy mindent megtegyenek a kényelmetlenségek csökkentése érdekében“.

A fogyasztóvédelmi vizsgálat során a kormányhivatal feladata megállapítani, hogy a Ryanair eleget tett-e az utasokkal szembeni kötelezettségeinek – írták, hozzátéve, hogy minden esetben szigorúan fellépnek az utasok jogainak védelme érdekében.