h i r d e t é s

Szalayék feladták a Dakart

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Szalayék feladták a Dakart

2018. január 10. - 18:17

Szalay Balázs és Bunkoczi László nem indult el a 40. Dakar-rali ötödik, szerdai szakaszán, írja az MTI a verseny honlapján közölt visszalépők alapján. 

Fotó: Florent Gooden / dakar.hu

Szalayék mellett még nyolc páros nem vágott neki a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 932 kilométeres etapnak.

Szalayék az önindító meghibásodása miatt nem teljesítették a keddi negyedik szakaszt, hanem a dűnék között sötétben való bolyongás helyett kijöttek a pályáról, és a tábor felé vették az irányt.   Az idei Dakaron így egyetlen magyar, a motorosok között az összetettben 87. helyen álló Dési János van versenyben.

A negyedik szakasz után a motorosoknál öten, az autósoknál kilencen, a kamionosoknál pedig hatan adták fel, de egy kvados is visszalépett. (MTI) / index.hu