h i r d e t é s

Szar ügy: Sokan aljas politikai támadást sejtenek a hódmezővásárhelyi strandon történtek miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szar ügy: Sokan aljas politikai támadást sejtenek a hódmezővásárhelyi strandon történtek miatt

2020. augusztus 04. - 14:00

Két hét alatt 5-6-szor kellett leengedni a medencét. Márki-Zay Péter polgármester egy gonosztevőre vagy elmebetegre gyanakszik.

A Délmagyar arról írt, hogy valaki megint rendszeresen beleszarik a hódmezővásárhelyi meleg vizes medencébe, két héten belül öt-hatszor is le kellett engedni a vizet, és és emelt szintű vegyszeres tisztítást kellett végezni. A lap azt írja, „a prasnya vendég alkalmanként 200 ezer forint kárt okoz a fürdőnek”.

Márki-Zay Péter polgármester azt mondta, sokan aljas politikai támadást sejtenek a vízben végzett nagydolog mögött, és ha kiderül, ki követte el a „gonosztettet”, feljelentik és beperelik.

Két éve is hasonló problémák merültek fel a strandon, Márki-Zay azt mondta: akkor és most is sokan a városvezetés és a Fidesz közötti feszültségre vezették vissza, aljas politikai támadást sejtettek mögötte. 2018-ban még azt mondta egy tabáni lakossági fórumon, hogy nem feltétlenül kell politikai motivációt keresni a történtek mögött, most azt mondta, nem tudja, hogy politikai szándékból, vagy egyszerű elmebetegségből teszi-e ezt valaki.

Akkoriban az úszómesterek, a törzsvendégek és kamerák is figyelték a krema medencét, idővel meg is szűnt a probléma. Márki-Zay most azt mondta: „A dolgozók és a nyári munkában foglalkoztatott diákok is figyelik, mi történik a medencében. A vezetőség részéről felmerült az is, hogy a vandalizmus és korrupció elleni rendelet hatálya alatt adjunk jutalmat a nyomravezetőnek. Ha meglesz a szégyenteljes dolgot elkövető illető, feljelentjük és bepereljük.

Korábban a szentesi fürdőben és a makói Hagymatikumban is előfordult, hogy gyerekek vagy öntudatukat vesztő vendégek beleszartak a vécébe, sőt volt, aki bosszúból szart bele az 50 méteres úszómedence, és bár tudták, ki volt az, nem tudták bizonyítani, így elszámoltatni sem az illetőt. (Délmagyar) / 444.hu