h i r d e t é s

Szatmári István: Kazahsztán

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Szatmári István: Kazahsztán

2022. január 13. - 05:28

Az egyik Putyin-korszakbéli elnökválasztás előtt érkezett hozzánk Budapestre látogatóba volt moszkvai munkatársam, Szergej.

A kép illusztráció! - Forrás: Pix4Free.org

Élelmes parasztgyerek Volgográd mellől. Remek kereskedő. Szerette a Szovjetuniót, mert valamikor az egyik minisztérium erőforrás-elosztója volt. Mindenki a kegyeit kereste. Távoli köztársaságok Moszkvába küldött beszerző emberei udvaroltak neki. Sztálint máig tiszteli, „mert hát csak ő nyerte meg a világháborút”. Igaz, hogy a kuláktalanítás áldozata lett a fél szülőfaluja, beleértve a nagyapját, de ez két dolog békésen megfér a fejében. Már nyugdíjas. Mint a hasonszőrűek többsége, az orosz központi televízió propaganda-műsorait bújja, ebből következően nagy Putyin hívő. Morog, hogy nem él meg a nyugdíjából (az orosz átlagnyugdíj 72 ezer forintnak felel meg, miközben az árak hasonlóak, mint nálunk), de ennek kapcsán fel sem merül benne, hogy esetleg Putyinnal ne lenne valami rendben.

Amikor megkérdeztem tőle, hogy kire fog szavazni, rávágta: Putyinra, mert a legfontosabb a stabilitás!

Ez jutott most eszembe, amikor a kazah események elkezdődtek.

Kazahsztánban a Szovjetunió felbomlása óta Nurszultan Nazarbajevnek hívták az uralkodót. Nemzetvezetőnk szavaival, mint „minden kipcsakok türk vezéreként” ismerhetjük, beleértve természetesen a számtalan magyarországi kipcsakot is. Kommunista párttitkárból lett a modern kazah állam alapítója. Ma egy elcsapott senki. Nem volt képes idejében elengedni a hatalmat. Valójában már érdektelen, hol számolgatja családostul azt a sok-sok-sok milliárd dollárnyi vagyont, amit kipcsak módra összekapart. Lányai, vejei, unokái és azok unokái tejben-vajban fürödhetnek Moszkvában, Londonban, Bécsben stb. Haza jobb nem menniük: a kiváltság szégyenbélyeggé vált. Ideje nevet változtatni. Szolgáljon ez tanulságul minden öntelt kipcsak számára.

„Stabilitás” volt ez a legjavából! Csakhogy az ilyen autokratikus-diktatórikus rendszerekben elgörbül az információs tér. Mindenki hallgat, nincsenek visszajelzések, nincsenek bajokra rámutató viták. A nagyfőnöknek azt mondják, amit hallani szeretne. A feszültség nő, és egyszer, egy szép napon egy pincurka szikra felrobbantja az egész kócerájt. Vagyis a diktatúra-autokrácia a legkevésbé stabil rendszer. A legstabilabb a folyamatosan egyeztető, vitatkozó, törvényekre, hatalommegosztásra, fékekre és ellensúlyokra épülő, a feszültségeket folyamatosan levezetni képes liberális demokrácia.  

Kazahsztánban a propán-bután palackos gáz árának százszázalékos emelése borította ki a bilit. Ott nagyon sokan üzemeltetik az autóikat gázzal. Taxisok, fuvarozók. Ezek komisz emberek. Ha a lábukra lépnek, üvöltenek. Nálunk is ezt tették 1990-ben a taxisblokád idején. A kazah kormány gyorsan visszacsinálta az áremelést, majd le is mondott. Csakhogy már késő volt minden.

Mi volt az igazi ok, amely a növekvő elégedetlenséget kiváltotta? A folytonos hazudozás, álnokság, leszámolás az ellenzékkel, a választások elcsalása, a gyülekezési szabadság és az egyesülési jog hiánya, a kormány totális kontrollja. A vezetők pazarló luxusa. A köznép nehéz élete. A társadalmi felemelkedés lehetőségének hiánya. Az ellenzék mozgástere nulla volt, a sajtóban megjelenő esetleges disszonáns hangokat azonnal betiltották.

Korábban is voltak felkelések, amiket rendre keményen levertek. Miért nem sikerült ez most? Mert a hatalom megosztottnak bizonyult. Nazarbajev, aki betegsége miatt már nem volt képes a mindennapi ügyek vitelére, kinevezett egy bizonyos Tokajevet elnöknek, megtartva a Nemzetbiztonsági Tanács elnökének tisztjét. Mint kiderült, kialakult két hatalmi centrum Nazarbajev és Tokajev körül, s ez a kettősség – amikor cselekedni kellett – végzetesnek bizonyult. Tokajev a felfordulást kihasználva gyorsan eltávolított több nazabajevistát kulcstisztségekből, ami bénítólag hatott a fegyveres testületekre. Amikor nagy lett a baj, behívta az oroszokat, vagyis a „keleti NATO-t”, amit Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének hívnak. Tagjai a Szovjetunió hat utódállama, Oroszország, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Belarusz. Az történt, mint amikor 1968-ban a Varsói Szerződés tagállamai – Magyarország is – bevonultak Csehszlovákiába. Valójában a Szovjetunió vonult be, mások részvétele csak ennek elkendőzésére szolgált. Oroszország most 5000, Belarusz 500 (talán ideje visszatérnünk a szovjet Fehéroroszország megnevezésre, mivel ez az ország már egyáltalán nem tekinthető függetlennek), Örményország 70, Kirgizisztán 150 katonát küld Kazahsztánba. Ez a „korlátozott kontingens” rendteremtés céljából vonul be kb. egy hónaposra tervezett időszakra. Igaz, hogy a szervezet alapokmánya szerint külföldi támadás esetén kell a tagoknak egymást megsegíteniük, de ezen légies könnyedséggel léptek túl: azt mondják, hogy a felkelőket külföldön képezték ki, onnan pénzelik. Kijevből és Varsóból! Vagyis a bűnös megint ki más, mint a Nyugat!  

Ugyanez történt - ugyanezt mondták - 1979-ben, amikor a Szovjetunió bevonult Afganisztánba, hogy 10 évig harcoljon eredménytelenül, 15 152 halottat veszítve. Az afganisztáni kaland olyan sebet ütött a Szovjetunión, amit nem volt képes kiheverni. Akkor is korlátozott kontingenssel, korlátozott időre „segítségnyújtás céljából” történt a bevonulás. Az oroszok és beloruszok keresztények, a kazahok muzulmánok. Ebben is nagyon hasonló a helyzet az afganisztánihoz…

Van még egy nagy „bibi”. Kazahsztán északi része a szovjet időkben került Kazahsztánhoz. 3 millió, magát orosz nemzetiségűnek valló ember él Kazahsztánban, melynek összlétszáma 19 millió. Az orosz nacionalisták mindig is morogtak emiatt, jelezvén, ez nincs rendben. Folyamatos a kazahok és az oroszok közötti feszültség: a kazahok hol át akarnak térni a latin betűkre a cirillről, hol azt követelik, hogy beszéljen mindenki a hivatalokban kazahul (jelenleg hivatalos nyelv az orosz is és a kazah is), a kazahok igyekeznek visszaadni, amit a szovjet időkben kaptak: akkor a kazahok voltak másodrendű állampolgárok, most az oroszok. El is költözött onnan sok orosz.

Tokajev, hogy legyőzze a Nazarbajev-klánt, behívta az oroszokat. Ezzel, mint ’56-ban Kádár János, történelmi bűnt követett el, amit sohasem felejtenek el neki. Akkor sem, ha mint Kádárnak, nem nagyon volt más választása. Oroszországot gyorsan be lehet hívni. Rávenni, hogy kivonuljon - tudjuk - fölöttébb nehéz. Keletkezett Oroszország számára a Kaukázus és Ukrajna után egy újabb front, lángoló régió, ahol ráadásul nagyon sok a fiatal: az átlagéletkor 32 év. Ezek a fiatal fiúk képesek minden „tavasszal újra kezdeni”.  

Én magam többször jártam Kazahsztánban. Egyszer meghívtak egy családhoz. Ott ültünk a nagyszobában egész este, három férfi, beszélgettünk, vodkáztunk. A feleség szemét lesütve behozta az ételt és azonnal távozott. Nagydarab leveles tésztadarabokra emlékszem, vastagon zsíros főtt hússal… A Kazahsztánból jövő tüntetésekről készült videókon egyetlen nő sem látható. Ez egy kemény, erőszakos, verekedni kész férfitársadalom.

Az eseményeknek a győztes fog nevet adni. Hívhatják megváltást hozó Nagy Januári Forradalomnak vagy aljas ellenforradalomnak, esetleg hazaárulók bűnös államcsíny kísérletének, amit perek sora követ súlyos büntetésekkel. Az oroszok nagy része ujjong. Megmutatták a világnak, hogy ők az urak arrafelé. Az okosabbak és tapasztaltabbak fejüket vakarják: már megint mibe keveredtünk!? Lassan elcsendesedik minden, hasonlóan, mint nálunk 1849-ben vagy 1956-ban.