h i r d e t é s

Deutsch vagy Újhelyi kapja az EP-képviselők Oscarját? SZAVAZZON!

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
2016. január 13. - 16:43
0 komment

 

Két magyar EP-képviselő is lehet az év arca, a szuperképviselő, a hiperreprezentáns! Szurkoljon ön is a Fidesz és az MSZP nagyágyúinak!

Épp keresik az Európai Parlamentben 2016 legmenőbb képviselőjét, aki majd jól megmutatja ebben a csodás évben, hogyan kell még jobb hellyé tenni Európát - írja a 24.hu. Sok területen vannak jelöltek az EP Oscar-díján, a mezőgazdaságtól a pénzügyön át a polgárjogokig jelöltek EP-képviselőket.

És mostanra kialakult a shortlist, azaz minden kategóriában a legesélyesebb három jelölt. És itt bizony érintett büszke nemzetünk is. Az Európai Néppárt, azaz a Fidesz képviselője, Deutsch Tamás ugyanis ott van a regionális politika legmenőbb triójában a holland Matthijs van Miltenburg és a német Kerstin Westphal mellett.

A helyi és regionális politika úttörői mellett a turizmus nagyágyúi is megméretik magukat. Itt a vörös sarokba az MSZP (azaz a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége) jelöltje, Ujhelyi István került, aki úgy tűnik, sokat tett az EU GDP-jének tizedét megtermelő ágazatért.

Hajrá Tamás, hajrá István, szurkolunk nektek!

 

24.hu