h i r d e t é s

Szegeden tárgyalják majd a KSE-botrány ügyét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szegeden tárgyalják majd a KSE-botrány ügyét

2016. január 07. - 13:35
0 komment

A Szegedi Járásbíróságot jelölte ki a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti KSE Kft. büntetőügyének tárgyalására. A per várhatóan késő tavasszal kezdődik meg és Isten tudja mikor fejeződik be.

Ha lassan, de biztosan halad előre a KSE kft. büntetőügye. Négy évnyi nyomozást követően múlt év őszén hat ember ellen emeltek vádat, az önkormányzati sportcég gazdálkodásának visszásságai miatt. A hiány csaknem 450 millió forint. 

A nyomozást - elfogultság miatt - a Szegedi Járási Ügyészség felügyelte, majd a vádiratot annak rendje és módja szerint a Kecskeméti járásbíróság nyújtották be. A bírók néhány hétnyi tanakodást követően úgy döntöttek, hogy nem tudják elfogulatlanul letárgyalni a büntetőügyet, így az akták felkerültek a Kecskeméti Törvényszékre, mire a megye össze bírája elfogultságot jelentett be. Így került végül a döntés a Szegedi Ítélőtáblára, ahol a Szegedi Járásbíróságot jelölték ki a per letárgyalására. 

Ez a vádat képviselő ügyészségnek kényelmes lesz, valamint annak az egyik vádlottnak, aki szegedi illetékességü, a három kecskeméti, egy pécsi és egy kocséri illetékességű vádlottnak viszont nem igazán. Őt utazgathatnak rendszeresen.

forrás: Hírösvény