h i r d e t é s

Székesfehérvár: Erdélyi vendégek érkeztek a diáktalálkozóra

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Székesfehérvár: Erdélyi vendégek érkeztek a diáktalálkozóra

2015. március 13. - 19:46
0 komment

Diáktalálkozóra érkeztek kolozsvári fiatalok a királyok városába a Határtalanul című program keretében.

A Kolozsvári Református Kollégium diákjait és tanárait látták vendégül pénteken a székesfehérvári városháza dísztermében, ahol Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte az erdélyieket, és beszélt a koronázó város múltjáról és jelenéről. A fiatalok a Magyar uralkodók nyomában, Erdély és Magyarország történelmi fővárosaiban elnevezésű pályázat kapcsán érkeztek Székesfehérvárra, ahol különböző múltidéző kihívások várják őket a megyeszékhelyen és több környékbeli településen. A csoport tagjai ott lesznek kortársaikkal a városnak és intézményeinek ünnepi rendezvényein is, hogy közösen emlékezzenek az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc nagyszerű eseményeire.

 

Tihanyi Tamás / feol.hu (Címlap Fotó: Molnár Artúr // Az ünnep sok-sok generáció óta összetartja lélekben az erdélyi és az anyaországi magyarságot)