Miller Ilona interjúját olvasom a Hírklikkben Nagy Boldizsár nemzetközi jogásszal, az ENSZ Menekültügyi Egyezménye aláírásának hetvenedik évfordulója apropóján.

Miler Ilona intejúit, cikkeit nagy figyelemel olvasom, okos, felkészült, és általában igaza van. Nagy Boldizsárt vagy negyvenöt éve ismerem, tán a legkíválóbb nemzetközi jogász széles e hazában. Csöndes, szerény, tárgyilagos ember.

Az intejúnak az évfordulón kívül szomorú aktualitást kölcsönöz az utóbbi évtizededekben, aktuálisan az utóbbi hetekben zajló, kezdődő népvándorlás, a palesztinoktól a rohingjákon át a szírekig, most az afgánokig.
Hogy Afrikáról ne is beszéljünk.

Az egyezménnyel, a siralmas, sőt gyalázatos migrációs helyzettel, a probléma kezelésével nem kívánok itt foglalkozni, el kell olvasni az interjút: kiválóan összefoglalja!

Az utolsó, az afganisztáni helyzettel kapcsolatos kérdés, és az arra adott válasz az, ami hozzászólást igényel.

MI: "lehet, hogy az emberiség képtelen tanulni a történelemből? Miféle gonoszság kell ahhoz, hogy ez újra és újra előfordulhasson?"

NB: "nem kell sok gonosz ember ehhez, csak a hatalomban lévőknek kell gonosznak lenniük. Az emberiség mint olyan, nem gonosz,
Azt gondolom, hogy a hatalmat gyakorlók egy része gonosz.
És miután gyakorlatilag minden a sokaságot elérő tömegtájékoztatási eszköz a birtokukban van, nagyon sok mindent el tudnak hitetni az emberekkel, ami nem igaz".

Az a baj, ezel a kissé teológiai ízű okfejtéssel, hogy életveszélyes!

1./ A gonoszság, mint olyan, emberi tulajdonság, és kétségtelenül szükséges valamelyes elvetemültség ahhoz, hogy Trump, Orbán, Netanjáhú, Putyin, Lukasenko és mások bármi áron (bármi, mások által fizetett áron) megpróbálják megszerezni és megtartani a hatalmukat.
Mindezt gonoszsággal magyarázni elég szegényes és félrevezető.
Ezek az emberek nem gonoszok, hanem szociopaták!

2./ Ennél is nagyobb baj, hogy Nagy Boldizsár beáll a tömeget a politikai döntések felelőssége alól felmenteni kívánók széles táborába.
Ez az életveszélyes eleme az okfejtésének.

Mert ezeket a vezetőket, ahogy Hitlert és Mussolinit, meg Horthyt is, valakik megválasztották (most felejtsük el a keleti despotákat), sőt újra és újra bizalmat szavaztak nekik.
1938-ban Horthyra a választójoggal rendelkezők hetven százaléka, a különféle nyíltan nyilas pártokra húsz százaléka voksolt, csak a maradék a kirakatként szolgáló szociáldemokratákra és a Rassay-pártra (mert nálunk kérem demokrácia van, ellenzékkel!).
Orbán szavazótábora tizenegy éve stabil.

Lehet arról beszélni, hogy a tájékoztatás monopóliuma így, meg úgy, csak nem perdöntő! 2010-ben, sőt még 2014-ben sem volt monopolhelyzetben az orbánista sajtó. Ma már igaz!

De, azért ne feledjük, hogy információhoz hozzá lehet jutni más forrásból is. Ott az internet, rokonok, szomszédok dolgoznak külföldön, utaznak az emberek, világot látnak, láthatják, hogy másképp is lehet, jobban is lehet boldogulni, békésebb, nyugodt, ésszerű körülmények közt is lehet élni!
És a mindennapi közvetlen élethelyzetekből is le lehet vonni következtetéseket: az összeomló egészségügy, a tanárok nélkül maradó iskolák, az infláció, a helyi kiskirályok tündöklése, és a többi!

Ahogy nyolcszázezer nyilas szavazóból hirtelen nyolcszázezer kommunista szavazó lett, az folyik ma is!

Felmenteni a tömeget a németek aktív kiszolgálásának bűne alól, felmenteni Orbán választóit a magukra kényszerített vakság, és ily módon az országrombolásban való bűnrészesség alól Orbán garázdálkodásának tizenegyedik évében (ha az előzményeket, az első Orbán-kormány működését és Orbánnak ellenzékben viselt dolgait már nem is említem) már nem lehet.

Felmenteni az alól, hogy jobbágyi módon hajbókol, és azt lesi, kinek a csizmája talpát kell éppen nyalni, hogy nem megvezetik, hanem hagyja magát megvezetni, hitelt ad minden mocskos vádnak és hazugságnak.
Mert az kényelmes. Nem kell vállalni a döntés felelősségét még magánéleti ügyekben sem, mindig más, a szokásos, vagy éppen soros bűnbak tehet mindenről, egyedül vagyunk, sírva vígadunk, nemzetközi összeesküvés akadályoz minket a honi Tündérkert megteremtésében.
Ja, ha baj van, akkor menni kell. Kossuth apánk szólít minket! Igaz, kétszer! Elsőre nem mozdulunk! Másodjára se magyon.

Ennek az országnak egyetlen igazi, virtigli forradalma volt ezer éven át: 1918. Az is egy vesztes háború utáni káoszban.

Kedves Nagy Boldizsár! Nem felmenteni kell a tömeget a felelősség alól, mert attól csak vérszemet kap és igazolást nyer!
Meg kell tanítani arra, hogy nem jobbágy! Csak ahhoz ötszáz évig öntözni kell! Mint az angolok a gyepet.
Reménytelennek tűnik, de egyszer el kellene kezdeni! Nem azzal, hogy menlevelet adunk nekik!

A problémát súlyosbítja, hogy világszerte, még jól kipróbált demokráciákban is hasonló jelenségeket tapasztalhatunk.
Az általában bölcs döntéseikről ismert briteket hazugságokkal belehajszolták ezeréves történelmük legtragikusabb döntésébe, a Brexitbe, Amerika jó része egy Trumpra, vagy az általa képviselt szemléletre esküszik, Franciaországban egy populista és egy fasiszta jelölt a választék, és így tovább.
Pedig ezekben az országokban nincs monopolizált sajtó!
A tömegtársadalmakra jellemző igénytelenség, tudatlanság munkál.

Amerika népe hajlandó feledni, hogy az őslakosságon kívül ott mindenki bevándorolt. Maga, az apja, a nagyapja, és így tovább.

Helyesen mutatsz rá, hogy Magyarországon azt hiszik, van valami különbség az 56-os magyar migránsok, és a mai, világszerte menekülők közt.
De, tegyük hozzá: ötvenhat, a maga háromszázhatvanezer, részben politikai, részben gazdasági menekültjével csak az egyik a sorban. A XX. század elején hárommillió gazdasági menekült "tántorgott ki" innen Amerikába, 1938-ban kétszázezer, 1947-ben szintén kétszázezer politikai menekült hagyta el az országot, a rendszerváltás óta pedig vagy nyolcszázezren mentek el, döntő részben gazdasági okokból.
Ennek fényében megtagadni másoktól ugyanezt a jogot: nevezhető akár gonoszságnak is! Csak nem mondunk vele semmit!