h i r d e t é s

Szétrobbantja Molnár Gyula és Lakos Imre visszatérése az ellenzéket Újbudán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szétrobbantja Molnár Gyula és Lakos Imre visszatérése az ellenzéket Újbudán

2022. december 01. - 05:43

"Az újbudaiak nem a 2010 előtti időkre szavaztak"

Gyurcsány Ferenc és Molnár Gyula - Forrás: Erdős Dénes/Népszava

A Momentum, a Párbeszéd, az LMP és az MSZP újbudai képviselői elfogadhatatlannak tartják, hogy László Imre polgármester Molnár Gyulát kabinetvezetőnek, Lakos Imrét pedig kabinetvezető-helyettesnek nevezte ki.

László Imre hétfőn délután jelentette be a Facebookon, hogy elindul a 2024-es önkormányzati választáson, ehhez kérte fel a korábbi újbudai polgármestert, Molnár Gyulát. Az ellenzéki pártok képviselői emiatt küldtek közös levelet László Imrének, mert szerintük az újbudaiak nem a 2010 előtti időkre szavaztak – írja a Telex.

Az ellenzéki pártok képviselői közös levelükben arra kérték a polgármestert, hogy gondolja meg a lépését.

„Amennyiben ezt a kérésünket nem tudod vagy nem akarod megfontolni, kénytelenek leszünk a nyilvánossághoz fordulni. Emellett azt is szeretnénk jelezni, hogy ebben az esetben a polgármester mögött álló testületi többség biztosítását már a decemberi ülésen sem tudjuk garantálni” – írták.

A levelet, amit Orosz Anna, a Momentum képviselője a Facebookra is kiposztolt, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP és az MSZP képviselői is aláírták, és szerepel az aláírók között a DK-s Rádi Károly önkormányzati képviselő is.

Molnár Gyula, Újbuda korábbi polgármestere májusban lépett be a Demokratikus Koalícióba. A rendszerváltás óta meghatározó tagja volt az MSZP-nek, 2016 és 2018 között a párt elnöke volt. 2021-ben aztán az MSZP kizárta, mert a DK-frakciót választotta.

Lakos Imre egykoron az SZDSZ politikusa volt, több ciklusban is a kerület alpolgármestere volt, de jelenleg a DK helyi elnöke. (Infostart)