h i r d e t é s

Szijjártó: 400 japán tanul orvosnak Magyarországon

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó: 400 japán tanul orvosnak Magyarországon

2019. december 07. - 10:05

Összesen 170 japán vállalat 35 ezer magyar embernek ad munkát, ezért is fontos fenntartani a magyar-japán kapcsolatok fejlődésének dinamikáját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának csütörtökön Tokióban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Japán Külkereskedelmi Szervezet (Jetro) kelet-közép-európai szemináriumán Tokióban 2019. december 6-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A tárcavezető kifejtette: japán vállalatok alkotják a 7. legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, és az ázsiai országok közül Japánból érkezett eddig a legtöbb beruházás Magyarországra.

Hangsúlyozta: a japán cégek beruházásai abból a szempontból is rendkívül jelentősek, hogy olyan technológiai színvonalat képviselnek, amely nagy mértékben hozzájárul a magyar gazdaság dimenzióváltásához, ahhoz, hogy a magyar gazdaságban a kutatás-fejlesztés, a hozzáadott érték, a technológiai színvonal jelentősen emelkedik.

A magyar gazdaság jövőbeli versenyképességéhez jelentős mértékben járulnak hozzá a japán vállalatok a modern technológiákkal, ezért nem véletlen, hogy hat japán céggel kötött stratégiai megállapodást Magyarország - mutatott rá.

Szijjártó Péter kiemelte: az együttműködésnek van egy nagyon régi alapja, ugyanis a rendszerváltoztatás időszakában a japán vállalatok az elsők között jelentek meg a magyar piacon és fektettek be Magyarországon, szavaztak bizalmat a magyaroknak, amikor ezt még nagyon levesen tették meg.

Közölte: a kereskedelmi forgalom 2,2 milliárd dollár, "ami lehetne több is". Korábban a magyar magas feldolgozottsági szintű élelmiszeripari termékek elsőszámú nemzetközi felvevőpiaca Japán volt. Sikerült megállapodni, hogy a korábbi korlátozások után a magyar baromfihús-termékek exportja újraindulhat, és közel vagyunk ahhoz is, hogy a magyar sertéshús-termékek exportja is újrainduljon - magyarázta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (elöl b) és Uehara Akira, a Dzsószaj Egyetem kancellára (elöl j) kicseréli a dokumentumokat, miután aláírták a magyar vendégoktatói pozíció létesítéséről szóló együttműködési megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök (hátul b) és Abe Sindzó japán miniszterelnök (hátul j) jelenlétében Tokióban 2019. december 6-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy

jelenleg Magyarország kínálja a legjobb beruházási, befektetési feltételeket Európában, Európa legalacsonyabb adóit Magyarországon kell fizetni.

A japán cégek eddig is kifejezetten magas hozzáadott értékű munkahelyeket hoztak Magyarországra, és most, hogy a magyar gazdaságot egy újabb dimenzióra állítják át, a japán vállalatok újabb magas technológiai színvonalú munkahelyeket hozhatnak Magyarországra - közölte.

Kitért arra:

a legnagyobb japán autóipari beszállító vállalatok jelen vannak a magyar piacon és folyamatosan növelik a jelenlétüket. Most, hogy a magyar autóipar átáll az új korszakra, nagy szerepük lesz a magas technológiai színvonalú japán vállalatok beruházásainak

- vélekedett.

Szijjártó Péter elmondta: fontos fenntartani a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének dinamikáját, ezért a magyar delegáció tokiói látogatása alkalmával több olyan pénzügyi megállapodást is aláírnak, amelyek nyomán a gazdasági kapcsolatok finanszírozási hátterét megerősíthetik. Az Eximbank létrehozott egy 1,2 milliárd dolláros hitelkeretet, amely a magyar-japán vállalatközi együttműködés finanszírozását szolgálja - közölte.

Arról is beszélt, hogy az oktatási kapcsolatokat is tovább fejlesztik, egy japán egyetemen magyar lektorátust hoznak létre.

Száz japán ösztöndíjas hallgató tanul Magyarországon, és összesen 600 japán hallgató tanul magyar egyetemeken, közülük 400-an orvostanhallgatók

- tette hozzá.

(MTI)