h i r d e t é s

Szijjártó botrányos ajándéka az örökös csapatkapitánynak

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó botrányos ajándéka az örökös csapatkapitánynak

2020. október 11. - 06:12

Ha a miniszter a törvények felett áll, akkor a barátai is.

Dudzsák Balázs és Szijjártó Péter - Forrás: Origo

A Honvéd és az MTK május végén találkozott a Puskás Stadionban, hogy eldöntsék, ki jut a Magyar Kupa döntőjébe, a mérkőzés azonban nem a gólok miatt volt emlékezetes. Az aktuális járványügyi előírások miatt ugyanis zárt kapuk mellett játszottak volna a csapatok – legalábbis ez volt a szabály –, de a meccs után kiderült, hogy mégis akadt néhány néző, konkrétan Szijjártó Péter külügyminiszter és Dzsudzsák Balázs labdarúgó, illetve Szijjártó gyermekei. Ráadásul maszk nélkül.

Mindezt nem holmi paparazzo bizonyította légi fotóval, hanem maga a miniszter a Facebookra posztolt szelfijével. Vagyis Szijjártó  megmutatta, hogy neki (és társaságának) nem kell betartania a szabályokat. Persze addigra már közismert volt az is, hogy a miniszter és a focista közös meccslátogatása nem egy gyönyörű barátság kezdete volt, hiszen röviddel azelőtt a külügy hozta haza a Dubajban rekedt labdarúgót, akiről hamarosan kiderült az is, hogy Szijjártó jóvoltából diplomata útlevéllel rendelkezik, és különben is nagy ívben tesz a karantén szabályokra, ami egyébként Orbán Viktor Facebook-posztjából derült ki.


Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

A dolognak természetesen nem voltak következményei, ahogy nincsenek következményei Szijjártó későbbi húzásainak sem, az adriai jachtozásnak, a mindenféle helikopterezéseknek. Sőt! Azóta mintha egy számmal nagyobb mellényt is viselne az egyébként sem szerénységéről híres külügyminiszter. Talán ő is elhitte, amit még a jachtozás kapcsán mondott egyik talpasa a tévében, hogy "annak a több százezer embernek és családnak, akinek a munkája, a havi bevétele és megélhetése a külügyminiszter munkájához köthető, azt sokkal jobban érdekli az, hogy van munkája és bevétele, mint a külügyminiszter nyaralása", és erre fel a nagy magabiztosság. De az is lehet, hogy tanult a főnökétől, ha minél pökhendibb, minél gátlástalanabb, annál nehezebb rajta fogást találni.

Lehet, hogy korábban Dzsudzsák Balázs is a nagyobb mellényeket próbálgatta, hiszen májusban állítólag még sorban álltak érte a emírségi futballklubok, ám a jelen felállás szerint a játékos a hazai NB II-ben kergeti a bőrt a Debrecen tartalékaként, amit persze lehet mindent megszépítve hazatérésnek is mondani, de a lényegen nem változtat. Dzsudzsák immár nem messziről jött ember, hanem egy bukott sportoló, aki szó szerint eladta tehetségét, később pedig sokkal kifizetődőbbnek találta mindenféle befolyásos emberek barátságát. Ettől még nem kizárt, hogy Szijjártóval más a kontraktus, hiszen elég csak megtekinteni azt a kisfilmet, s kiderül, milyen az, ha e két derék harcos véletlenül összefut a debreceni tévé stúdiójában. Nos, egy pillanatra sem kétséges, hogy bukta ellenére is töretlen a bizalom.

Ráadásul pár napja mindezt már nemcsak a látott hátlapogatások, ölelkezések és gratulációk bizonyítják, mivel megtudhattuk, hogy a Dzsudzsákba vetett bizalom tárgyiasult formában is jelentkezik.

Szijjártót ugyanis arról kérdezték, hogy az NB II-re is vonatkozik-e a csapatkapitányi diplomata útlevél, ő pedig a szokásos stílusában válaszolt, miután kifejezte abbéli reményét, hogy bízik benne, hogy Dzsudzsák visszatér a válogatottba: "A diplomata útlevele marad, majd ha visszavonul, akkor visszakérem tőle".

Természetesen nincs azzal semmi baj, ha valaki segít a barátjának, mi több, Szijjártónak azt sem tilthatja meg senki, hogy mélységesen alámerüljön abba a sajátos szubkultúrába, amely Dzsudzsák Balázst tekinti a 21. századi Puskás Öcsinek. Csakhogy ezt szigorúan civilként tehetné, szabadidejében. Mert ha miniszterként – voltaképp a képünkbe röhögve – közli egyes szám, első személyben, hogy tulajdonképpen annak osztogat diplomata útlevelet, akinek akar, az nemcsak vérlázító, de vélhetően törvénytelen is. És persze az sem kizárt ezek után, hogy olyanok is rendelkeznek a kiváltsággal, akiknek még annyi mentségük sincs, mint az egykori csapatkapitányság. (magyarnarancs.hu)