h i r d e t é s

Szijjártó Péter megszólalt a görög-török konfliktussal kapcsolatban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó Péter megszólalt a görög-török konfliktussal kapcsolatban

2020. augusztus 14. - 09:32

"Nekünk Ciprus, Görögország és Törökország is barátunk"

Forrás: Szijjártó Péter Facebook oldala

Az nem jó érzés, ha valakinek a barátai rosszban vannak, s főleg nem jó, ha mindez a nemzetközi politikában fordul elő, márpedig nekünk Ciprus, Görögország és Törökország is barátunk - írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, különösen sajnálatos, hogy éleződik a feszültség az említett államok között a Ciprus körüli energiaforrások utáni kutatások miatt.

"Remélem, hogy végül a józan ész győzedelmeskedik, és a kölcsönös fenyegetőzések és szankciók helyett a párbeszéd jelenti majd az utat a megoldáshoz" - tette hozzá.

A külügyminiszter azt írta, telefonon beszélt Mevlüt Cavusoglu török és Nikosz Hrisztodulidesz ciprusi kollégájával is, és bízik benne, hogy hamarosan dűlőre jutnak majd egymással.

Pénteken, az uniós külügyminiszterek rendkívüli ülésén is téma lesz a viszály a libanoni és a belorusz válság mellett.