h i r d e t é s

Szijjártót megizzasztotta az Oxford professzora

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártót megizzasztotta az Oxford professzora

2019. június 09. - 08:54

Nem volt nehéz dolga, tegyük hozzá. Hiszen csak annak nincs esélye falhoz állítani a gyér külügyért, aki nem tölt be elég fontos pozíciót, továbbá nem hű a végsőkig a Fideszhez (vagyis Orbánhoz), hogy a közelébe férkőzzön. Természetesen csak abban az esetben, ha magyar állampolgár az illető. Ha ellenben külföldön tartanak konferenciát, ezek a szabályok némileg vesztenek erejükből.

Forrás: Városi Kurír

Így történt ez a GLOBSEC nemzetközi konferencián, Pozsonyban is, amelyre nagy kegyesen meghívták Szijjártó Pétert is. Bizonyára Tomáš Petříček cseh külügyminiszter, a román európai ügyekért felelős miniszter, George Ciamba és Mikuláš Dzurinda volt szlovák miniszterelnök mellé kellett valaki, aki nem annyira képességeiért, sokkal inkább kínálkozó céltáblaként vesz részt a jeles eseményen. Vagy – bár ennek valószínűsége vitatható – ravaszul így próbáltak lehetőséget teremteni valamiféle szembesítésre.

Mégiscsak a szembesítés mellett szól az, hogy a konferencián szóba került a Közép-Európai Egyetem is.

Egy idő után nyilvánvalóan szó esett az Orbán-kormány CEU elleni hadjáratáról, Szijjártó Péter pedig éppen azt fejtegette, hogy az Orbán-kormány egyáltalán nem üldözte el a Soros György alapította egyetemet a felsőoktatási törvény hírhedt 2017-es módosításával, a CEU képzései pedig nincsenek is akkreditálva az Egyesült Államokban, amikor a University of Oxford történész professzora, Timothy Garton Ash Kelet-Európa-szakértő a közönség soraiban megkapta a mikrofont:

– „Amit ön a CEU-ról mondott, egyszerűen nem igaz. A teremben tartózkodó személyek legnagyobb része tudja, a CEU-t arra kényszerítették, hogy elhagyja Magyarországot

– idézi az Új Szó Timothy Garton Asht, Szijjártó Péter azonban válaszul csak hazugságnak nevezte, amit a történész professzor mondott.

Timothy Garton Ash ezután számon kérte Szijjártó Péteren a CEU kifosztását, a kutatóintézetek elvételét célzó kormányzati kísérleteket, a külgazdasági külügyminiszter ezt azzal rázta le, hogy az MTA ezután is szabadon dönthet a saját bevételből származó források felett, az állam által adott támogatás felhasználásába azonban az Orbán-kormány is bele akar szólni. Kitért a magyar jogállamiságot érő kritikákra, amelyeket elintézett azzal, hogy a Fidesz jelentős támogatást élvez a magyar társadalomban. Szerinte a Fidesz nyitott az együttműködésre a Matteo Salvini fémjelezte szélsőjobboldali olasz kormánypárttal, a Ligával, de nem adná fel a tagságát az Európai Néppártban.

Timothy Gartoin Ash az egész pódiumbeszélgetésnek csak arról a részletéről tett említést, amikor Szijjártó Pétert megkérdezték miben áll az Európának szóló programja. Erre a külgazdasági külügyminiszter úgy felelt, megoldani a menekültkérdést, a történészprofesszor pedig csak a következő rövid kommentárt fűzte hozzá: „Megoldani...” Nem kérdeztük, de nem lepődnénk meg, ha a történész professzor az Endlösung távoli visszhangját hallotta volna viszont Szijjártó Péter kijelentésében. /168 óra/

Sherlock Holmes-t idézve két sarkalatos pontot érdemes szemügyre vennünk. Az első dolog, hogy Szijjártó Péter nem először kapta meg, hogy úgy hazudik mint a vízfolyás, igaz korábban „csak” a BBC műsorvezetője mondta azt, hogy „egy párhuzamos univerzumban él”.

Másfelől – de nem másodsorban – most egy olyan oxfordi szaktekintély hiteltelenítette Szijjártót, aki nem mellesleg a GLOBSEC Transatlantic Award díját is megkapta. Ezek után mindenki döntse el maga, hogy ki hazudik, a minden diplomáciai kapcsolatot felrúgó Szijjártó és kormánya, vagy a világ többi része?