h i r d e t é s

Színház nyílik Esztergomban

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Színház nyílik Esztergomban

2018. június 10. - 07:18

Esztergom városának és közönségének jóvoltából Balassi Bálint Szép magyar komédiájával indítja első évadát 2018. október 12-én 19:00-kor, a Művelődés Házában a Babits Mihály kamaraszínház. 

Forrás: felonline.hu

A teátrum a meglévő repertoárelőadásai mellé még három új felnőtteknek szóló, egy ifjúsági és két gyermekdarabot állít színpadara – így hetente több előadással állnak a nézők szolgálatába. - írja a felonline.hu

Kaj Ádám, rendező, a társulat vezetője a kamaraszínház Évadbejelentő sajtótájékoztatóján elmondta: Frankás diákként, amikor elhatározta, színházat alapít a Esztergomban álmodni sem merte, hogy 2018 június 5-én az egy éve megalakult társulat első önálló színházi évadát jelentheti be. Hangsúlyozta az új teátrum Esztergom idegenforgalmi és kulturális bizottságától támogatásként kapott 4,5 millió forintból nem csak a várost, de a 100 – 120 ezres lélekszámú régiót kívánja szolgálni magyarnyelvű kultúrával, kortárs és klasszikus magyar darabok színpadra állításával.

A Babits Mihály kamaratársulat kicsi, lelkes stábját elsősorban a város és a színházcsinálás iránti szeretet és alázat hajtja. Kéner Gabriella színművésznő ezen felül elképesztőnek és az országban is példátlannak tartja azt a hozzáállást, amit már most Esztergom polgárságától kapott a társulat – mint mondta „az, hogy a színház létrejöhet nagyrészt esztergomi barátainknak, segítőinknek köszönhető” külön kiemelve a Művelődés Házának munkatársait. Maronka Csilla, színművész aki maga is tagja a Babits Kamaraszínháznak szintén Esztergom különleges légkörét hangsúlyozta, amely pártolja és fogyasztja a kulturális javakat. Tapasztalatból beszélt, hiszen évek óta működteti sikeresen a Művelődés Házát, ahol a közönség sok vendégelőadást láthatott már, és amely a Babits Mihály Kamartársulat színhelye és háttérintézménye lesz.

Nem csak a város, de a lakosság, a helyi vállalkozások támogatásra is nagy szükség van, hogy a színház fenntartható és fejleszthető legyen, ezért Braun Barna, a színház kommunikációs vezetője Téglajegy programot jelentett be, amely minden kultúrapártoló polgár számára lehetőséget biztosít, hogy ne csak jelenlétével, hanem anyagilag – ha csak kis mértékben is – hozzájárulhasson a színház további működéséhez, új bemutatók létrehozásához. A részleteket hamarosan a színház honlapján olvashatják. A tavasszal sikerrel zárult internetes közösségi gyűjtésben összegyűlt pénzt ennek a programnak a promóciójára és a színház offline kampányára fordítják. Mint elmondta: fontos, hogy a színház működése minden generáció számára elérhető és átlátható legyen, ezért a mai igényeknek megfelelő honlapon és fórumokon kívül hangsúlyt fektetnek a hagyományos tájékoztatási módokra is. Lehet majd online is jegyet vásárolni, de lesz havi műsorfüzet, plakátok és számítanak a helyi sajtó segítségére is a hirdetésszervezésnél.

Kaj Ádám a sajtótájékoztató végén kiemelte: az új színház nemcsak kulturális, de „generációs misszió” is. Fontos, hogy a fiatalok: a legkissebbektől a középiskolásokig eljussanak színházba, hiszen később belőlük lesznek a színházlátogatók, színházpártolók. Az új intézmény első évadának tervezésénél éppen ezért kiemelten foltos volt, hogy a repertoárba kerüljenek ifjúsági és gyermekdarabok is. A társulat kiemelt feladatának tekinti, hogy az Esztergomi ifjúságot színházélményhez juttassa, már az első évadban.

A Babits Mihály Kamaraszínház és társulata a 2018/19-es évadban igyekszik mindent megtenni azért, hogy rászolgáljon a bizalomra, és bizonyítsa új szlogenjük érvényességét, hogy ez a „mi színházunk”

BABITS MIHÁLY KAMARASZÍNHÁZ
„A mi színházunk.”
A 2018/19-es évad tervezett előadásai

Balassi Bálint:
SZÉP MAGYAR KOMÉDIA
Játsszák: Széplaky Géza, Bacsa Ildikó, Kanda Pál, Kéner Gabriella, Báhner Péter, Maronka Csilla
Rendező: Kaj Ádám
Bemutató: 2018. október 12.

Vörös István:
HRUSCSOV PINCÉRE VOLTAM
Játsszák: Tarjányi Krisztina Irma, Lanner Katalin, Bechtold Róza
Rendező: Kaj Ádám
Bemutató: 2018. ősz

Arany-Petőfi:
OLVASTAM, KÖLTŐTÁRS…
Játsszák: Pataki Ferenc, Sorbán Csaba
Rendező: Kaj Ádám
Bemutató:  2018. ősz

Vörös István:
TALÁLKOZÁSOK ÖNMAGAMMAL
Játsszák: Bacsa Ildikó, Kéner Gabriella
Rendező: Kaj Ádám
Bemutató: 2018. tél

Bagossy László:
A SÖTÉTBEN LÁTÓ TÜNDÉR (gyermek előadás)
Játssza: Kéner Gabriella
Rendező: Pénzes Csaba

Acsai Roland: Tea és Teo
Bemutató: 2019. Tavasz

A társulat egy meglepetés előadással is készül Bodolay Géza rendezésében, erről később árulnak el részleteket.

Repertoáron marad:
NYIRATKOZÁSOK – SÖRGYÁRI CAPRICCIO
JÓNÁS KÖNYVE, TÖRÖK SOPHIE ELŐADÁSÁBAN
PRESSZÓ-SZONÁTA

A megnyitó előadásra már lehet jegyeket foglalni a színház e-mail címén.

A színház elérhetőségei:

[email protected]
www.babitsszinhaz.hu
facebook.com/babitskamara
Instagram: @babitskamara

 

felonline.hu