h i r d e t é s

Szobrot kap Demján Sándor

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szobrot kap Demján Sándor

2020. október 16. - 06:39

Sárszentmihályon parkot neveztek el Demján Sándorról és felavatják a szobrát. Azért ott, mert a Székesfehérvár melletti községben volt először önálló vezető.

Demján Sándor - Forrás: MTI

Parkot neveztek el és szobrot avattak a két éve elhunyt Demján Sándor emlékére a Fejér megyei Sárszentmihályon, ahol a nagyvállalkozó első alkalommal töltött be önálló vezetői posztot a Gorsium ÁFÉSZ elnökeként – közölte a Masterplast Nyrt.

A Masterplast csapata így tiszteleg az egykori „Főnök” életműve előtt – hangsúlyozták.

A közleményben a Demján Sándor nevéhez köthető fejlesztések közül kiemelték a Pólus Center, a Westend City Center, a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház felépítését.

A nagyvállakozó számos cég létrehozásánál közreműködött: az MTI adatai szerint 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGranit Csoport megalapítása. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.

A kultúra támogatására 2003-ban létrehozta a Prima Primissima díjat, a Demján Sándor Alapítvány pedig több ezer nehéz helyzetben lévő diák, egyetemista ösztöndíját finanszírozta. A budapesti városfejlesztésében betöltött munkásságáért Demján Sándor 2003 óta Budapest díszpolgára, a kultúráért, a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkája elismeréseként az Emberi Méltóság kitüntetésben részesült, 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét. (infostart.hu)