h i r d e t é s

Szolidaritás a Jobbikkal, vagy az ellenzék szétforgácsolása?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szolidaritás a Jobbikkal, vagy az ellenzék szétforgácsolása?

2017. december 13. - 06:59

Ahogy arról nem kis vitát kavart cikkünkben részletesen kifejtettük, a Jobbikkal való szolidaritás kockázatai minimum vállalhatatlanok. Akkor Vona Gábor szemére vetettük, hogy tétlenül nézi a történéseket, de egy nap alatt 9 millió forintnyi adományt nyelt le pártja.

Forrás: MTI

Más kérdés, hogy az a 9 millió mennyivel jobb helyen lett volna bármely iskola kasszájában.

Sokan rótták fel nekünk, hogy a Fidesz ellen akár az ördöggel is szövetkezni kéne. Miután több parázsvitában érvként hoztuk fel, hogy a Jobbik támogatásával, lényegében a Fidesz malmára hajtjuk a vizet, hiszen előbbi, utóbbi aknaelhárítójaként jött létre és működött még a „cukiság kampányt” követően is, azzal vádoltak meg, hogy Fidesz pénzel minket.

Ha ez így van, szeretnénk tudni a számlaszámot, ugyanis lennének kiadásaink, aminél jól jönne egy ilyen pénzcsap.

Ami a minket vádlók magatartását illeti, elvtelenségük némileg riasztó. Sértés szándéka nélkül természetesen.

Bárhogy is, tegnap a párt bejelentette, hogy Péntekre tüntetést szervez. Még csak találgathatunk afelől, hogy vajon hányan dobják sutba azt a tartást, ami utolsó érve lehet ellenzékinek lenni Magyarországon, de jó eséllyel sokan teszik tiszteletüket.

Problémánkat a 444 munkatársa foglalta össze precízen.

„A demonstráció szokatlan dilemma elé állítja azokat, akik szemben állnak a Fidesszel, járnak is tüntetésekre, de a Jobbikkal nem szimpatizálnak.

Kimenjenek tüntetni az ellen, hogy a Fidesz politikai fegyverként használja az állami intézményeket riválisaival szemben, vagy fontosabb szempont, hogy nem akarnak a Jobbik mellé állni?”

A szolidaritás szép dolog és becsülendő, demokratikus érték. De mi indokolja, hogy a legdemokratikusabb értékek egyikét megosszuk a legkevésbé demokratikus párttal? Különösen, úgy, hogy ez a párt lényegében a Fidesz bábja, ergo az ÁSZ velük szembeni fellépése igen valószínűen a kormány érdekeit szolgálja? És azzal, ha egy nagyobb réteget az ellenzék felől a Jobbik mellé állíthat, milyen célt ér el?

Ha megnézzük az ellenzék egészének az esetre adott reakcióját, megérthetjük, mit szolgál ez a lépés. A már amúgy szilánkokra tört ellenzéket további darabokra forgácsolni.

Vajon mennyire állunk ki a jogállamiság mellett, ha egy legkevésbé jogállami párt mellett törünk lándzsát, míg a jogállamot védelmező civilszervezetek mellett nem voltunk hajlandók?

És még egy érdekes párhuzam. A napokban röppent fel a hír, hogy Hosszú Katinka megveszi Csillebércet az államtól potom 7 milliárd forintért. A kommentelők mindennek elhordták a sportolót. Ahelyett, hogy megkérdezték volna, hogy az a 7 milliárd forint mire lesz elköltve, elvi szintű ellenérzéseknek adtak hangot. Lényegében, ha a Jobbikról van szó, nem számít az elv, ha Hosszú Katinkáról, akkor igen? Hogy is van ez?