h i r d e t é s

Szudánban mostantól tilos a női nemiszerv-csonkítás

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szudánban mostantól tilos a női nemiszerv-csonkítás

2020. július 13. - 06:19

A fejlődés útjára lépett az afrikai ország

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Szudánban erősítik a nők jogait, a többi között azzal, hogy betiltják a női nemiszerv-csonkítást, emellett engedélyezik az alkoholfogyasztást is a nem muszlimok számára – írja az MTI.

Naszridín Abdulbari szudáni igazságügyi miniszter szerint nem büntetik többé az iszlám vallás elhagyását és betiltják a női nemiszerv-csonkítás gyakorlatát is. Hozzátette, a nőknek ezentúl nem lesz szükségük családjuk férfitagjainak engedélyére ahhoz, hogy gyermekeikkel utazhassanak.

Mint mondta, a nem muszlimok nem követnek el többé bűncselekményt azzal, ha magánkörülmények között alkoholt fogyasztanak. Muszlimok számára azonban a tilalom továbbra is fennáll, amelynek megszegőit általában testi fenyítéssel büntetik az iszlám igazságszolgáltatásban.

Az ENSZ szerint a 41 millió lakosú Szudán mintegy 3 százaléka nem muszlim. Az alkoholos italokat 1983-ban tiltotta be Dzsafar Nimeiri akkori elnök szimbolikus whiskys üvegeket dobálva a Nílus-folyóba a fővárosban, Kartúmban.

Abdalla Hamdok miniszterelnök átmeneti kormánya, amely az országot 30 éven át vezető Omár el-Besír elnök megbuktatását követően tavaly került hatalomra, megfogadta, hogy demokratizálja az országot, véget vet a hátrányos megkülönböztetésnek és békét köt a lázadó csoportokkal. (MTI)