Ha nem ismernénk munkásságát, Bálint György már azzal is kiérdemel minden tiszteletet, hogy századik életéve felé közeledik (amit ez év július 28-án el is ér). De annál, hogy egy öngyilkosságig abszurdumaihoz ragaszkodó országban érte el, e szép kort sokkal többet tett le az asztalra.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke - aki egyben a szocialista frakció csúcsjelöltje is a bizottság elnöki posztjára - éppen Magyarországon van, és ő volt az egyik vendég péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is.
A Magyar Narancs írta meg, hogy az MTA kutatóhálózatát éppen felszámolni akaró Palkovics László miniszter éveken át vett fizetést az MTA egyik kutatóintézetétől, miközben nem publikált. - írja a 444.hu.
Hát igen, aki a kormányt szolgálja, annak sora nem mehet rosszul. Magyarországon pedig az alapítvány kifejezését beárnyékolja fideszes politikusaink közpénzlenyúlásainak árnyéka. Elég csak arra emlékeznünk, hogy Matolcsy alapítványai körül hogyan vesztik el súlyos összegek közpénz jellegüket.
Furcsa módon igyekszik Palkovics László imádott miniszterelnöke hatalma alá rendelni az elviekben feltétlenül pragmatikus tudomány világát. Az amúgy is erősen vízköves pénzcsap elzárása helyett alapítványi jelleggel próbálja engedelmességre bírni a Magyar Tudományos Akadémiát. Mindezt a Tématerületi Kiválósági Programnak nevezett kutatásfinanszírozási zagyvalékkal.
Azt állította a Fidesz (közleményében), hogy a Magyarországot már csak részben szabad országnak minősítő Freedom House nevű amerikai szervezet a Soros-birodalom tagja, Soros pénzeli, és most Soros választási kampányát szolgálja. A többi Soros-szervezettel együtt azért támadja Magyarországot, mert a magyarok nem akarnak bevándorló országot csinálni a hazájukból, írta a Fidesz.
Sermer Ádám főpolgármester-jelölt szerdán tartott arról sajtótájékoztatót arról, hogy Orbán újabb világversenyek előkészítéséről egyeztet titokban Cornel Marculescu-val, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) ügyvezető igazgatójával.
Ez persze nem teljesen igaz ebben a formában, hiszen az agyonvágott, obszcén választási törvény mellett nem sok esélye maradt bármilyen pártnak, vagy pártoknak kormányt alakítani a Fidesz ellenében. Azonban most újabb bizonyítékértékű esetre derült fény.
Az MSZP értékelése szerint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött paktum miatt a bankok politikai befolyást szereztek a magyar kormány felett, ezért csak olyan döntések születhetnek, amelyek kedvezőtlenek a devizahiteleseknek.
Hogy miből jutottak erre következtetésre, az teljes homály, hiszen az ellenzék következetesen valós problémákkal foglalkozik. És mivel hazánkat leginkább az elvándorlás átka sújtja, célszerűbb volna olyan vezetőket választanunk, akik e probléma megoldást, de legalábbis a riasztó tendenciát enyhítő lépéseket képesek és hajlandóak hozni.
Mintegy négymilliárd forint hazai és európai uniós forrásból indul fejlesztés a Győri Egyházmegye központjában, a győri Káptalandombon található épületekben - jelentették be a beruházást bemutató projektindító rendezvényen csütörtökön Győrben.