h i r d e t é s

Tarlós lenne Karácsony, nem szívesen adná oda a kormánynak a Lánchidat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tarlós lenne Karácsony, nem szívesen adná oda a kormánynak a Lánchidat

2020. július 06. - 19:17

A volt főpolgármester utódját politikai „hókusz-pókusszal” vádolja.

Tarlós István - Forrás: wikipedia

Nem csoda, ha ilyen lépésben töri a fejét a Fidesz, mert a főváros részéről csak "a hókusz-pókusz" megy, folyik  a panaszkodás, az egész egy mese – kommentálta a Lánchíd esetleges állami tulajdonba vételét Tarlós István az atv.hu-nak. Bár Budapest volt kormánypárti főpolgármestere „erősen hangsúlyozta”, hogy nem igazán akar már megszólalni a Lánchíd ügyében, mert a vita nem racionális térben zajlik, a portál írása szerint ezt nagyon is megszólalt.

– Bizonyos értelemben nem örülnék, ha a kormányhoz kerülne a Lánchíd, de megérteném – mondta Tarlós István , aki szerint a felújításról hetek óta zajló vitával kapcsolatban azt állította:

"Nincs számszerű ok Karácsonyék késlekedésére, azért csinálják a hókusz-pókuszt a Lánchíddal, mert politikai szimpátiát akarnak kiváltani, mint Budapest védelmezői"

Arra viszont, hogy kitől, kiktől is kell védelmezni a legrégebbi budapesti hidat, Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján mutatott rá. Ahogy a Népszava is megírta, a kormánypárti álláspont az, hogyha továbbra sem történik semmi, akkor egyszerűen elvennék Budapest egyik jelképét a fővárostól. A „lenyúlás” részleteiről ugyan nem beszélt Hollik, de Tarlós szerint a lényeg, hogy „Karácsonyék egyszerűen nem akarták elkezdeni a felújítást”.

– Ha a főpolgármester úr sokallná, hogy a kormánynak kellene legalább egy fél év, mire elkezdi a felújítást, akkor végképp érthetetlen, hogy Karácsonyék már több mint hét hónapja elkezdhették volna a felújítást, mégsem tették meg. Most pont ott tartunk a Lánchíddal, mint több mint egy évvel ezelőtt” - jelentette ki utódját korholva Tarlós István. Állítja: 

"Az ellenzéki politikus csak a rajongótáborának beszél"

Ezzel arra utalt, hogy az ATV-ben Karácsony Gergely még pénteken arra panaszkodott, hogy „128-szor megüzenték neki „fideszes fürkészek és portyázók”, hogy vonuljon vissza a belpolitikából”. – Ez meglehetősen öntelt nyilatkozat, ez egy önfényezés – vélekedett Tarlós István, akit a tavaly októberben elvesztett választás után Orbán Viktor országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottá nevezte ki, majd idén februárban a MÁV igazgatósági tagja is lett. (nepszava.hu)