h i r d e t é s

Tengerbe lőtt rakétákkal üzenték meg Észak-Koreának, hogy nem szeretik a provokációt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tengerbe lőtt rakétákkal üzenték meg Észak-Koreának, hogy nem szeretik a provokációt

2022. október 05. - 06:34

Az USA és Dél-Korea rakétakilövésekkel reagált arra, hogy Észak-Korea átlőtt Japán fölött

Az Egyesült Államok és Dél-Korea rakétákat lőtt ki a Keleti-tengerre – más néven Japán-tengerre - Forrás: SOUTH KOREAN MINISTRY OF DEFENCE VIA REUTERS

A dél-koreai és az amerikai hadsereg több rakétát lőtt bele a tengerbe, válaszul arra, hogy Észak-Korea átlőtt egy rakétát Japán fölött, írja a BBC. Szöuli közlés szerint a rakétákat a koreai félsziget és Japán között elterülő Japán-tengerbe lőtték bele.

Phenjan kedden lőtt ki egy ballisztikus rakétát, és 2017 óta először lőtték át Japán felett. Erre válaszul kezdett közös hadgyakorlatba Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok, és ennek részeként lőttek ki több amerikai gyártású rakétát.

Az amerikai nemzetbiztonsági szóvivő, John Kirby elmondta, hogy a kilövéssel az volt a céljuk, hogy megmutassál, az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek megvan a katonai képessége, hogy az észak-koreai provokációkra reagáljanak. Az egyik dél-koreai rakétakilövés nem volt sikeres, és kilövés után kevéssel lezuhant, de az esetnek nem voltak sérültjei.

Phenjan keddi lépését, hogy Japán fölött lőjenek át rakétát, Tokióban és Washingtonban is úgy értékelték, hogy az észak-koreai rezsim magára akarta vonni a figyelmet. Kisida Fumio japán miniszterelnök erőszakos lépésnek nevezte a történteket, míg Joe Biden amerikai elnök telefonon biztosította a japán vezetőt, hogy az USA vasszilárdsággal áll ki Japán védelme mellett.

Japán északi részén sokan a légvédelmi szirénák hangjára keltek, és figyelmeztető üzenetet kaptak, hogy egy észak-koreai rakétakilövés miatt biztonságos helyre kell menniük. Mondani se kell, de más országok fölött átlőni előzetes bejelentés nélkül rakétákat élesen szembemegy az ENSZ ajánlásaival is.

Phenjan egy héten belül öt alkalommal lőtt ki rakétát, de ez volt az első, ami Japán légterében haladt át. (444.hu)