h i r d e t é s

Természetes illatosítók, amikkel egy vagyont spórolhatunk

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Természetes illatosítók, amikkel egy vagyont spórolhatunk

2023. március 20. - 16:38

Rokonoknál vagy barátoknál járva már biztosan észrevettük, hogy minden lakásnak, illetve háznak megvan a maga jellegzetes illata. Ebben nincs is semmi meglepő: a tisztítószerek, amelyeket használunk, a kitergetett ruháknak köszönhetően az öblítőnk vagy akár az ételek, amiket gyakran főzünk, illatukkal bejárják az otthonukat és megragadnak egyes pontjain. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne befolyásolhatnánk ezt a jellegzetes aromát!

Manapság egyre divatosabbak a különböző diffúzorok, pálcikás illatosítók vagy éppen időzített légfrissítő spray-k. Azonban ha már használtuk ezeket, pontosan tudjuk, hogy nem számítanak éppen olcsó mulatságnak. Ezért akkora szerencse, hogy léteznek természetes alternatívák is!

A legelső lépés

Mielőtt illatosításba kezdenénk, fontos, hogy megszabaduljunk az otthonunkban uralkodó esetleges kellemetlen szagoktól, amelyek számos okból kialakulhatnak, például a háziállataink miatt vagy a nem megfelelő takarítási szokásaink nyomán. A legkézenfekvőbb megoldás pedig nem más, mint a rendszeres szellőztetés. Ennek köszönhetően kicserélődhet az otthonunk levegője, ami így nemcsak kellemesebb illatú, de frissebb lesz, így kisebb eséllyel alakulhat ki például a penészgomba jelensége.

Ha valamelyik bútorunk áraszt kellemetlen szagot – ez jellemzően a régi, öröklött vagy használtan vásárolt darabokra igaz –, akkor azt is szellőztessük nyitott állapotban! Az is működhet, ha alaposan áttöröljük át ecetes-vizes keverékkel átitatott ruhával. Szintén rossz szagok forrásai lehetnek a szőnyegeink, amelyeket otthoni körülmények között igen nehéz teljesen tisztává varázsolni, különösen egy hosszabb szálú shaggy szőnyeget. A szagtalanítás viszont megoldható: szórjuk be alaposan szódabikarbónával, kicsit masszírozzuk azt a szálak közé, hagyjuk hatni, majd porszívózzuk fel! Bizonyos időközönként pedig érdemes szakembert hívni a mélytisztításhoz, így a szőnyegeink otthonunk díszei lehetnek.

A legjobb természetes illatosítók az otthonunkba

Ha a szagoktól már megszabadultunk, elkezdhetünk az illatosításon dolgozni.

Naturális légfrissítő

Erre jó megoldás lehet, ha otthon, természetes összetevőkből „újraalkotjuk” a bolti illatosítókat, például a légfrissítőt. Ehhez nem is lesz másra szükségünk, mint egy szórófejes üvegre, desztillált vízre, varázsmogyoró-kivonatra, valamint néhány cseppre a kedvenc illóolajunkból. Az összetevőket csak rázzuk össze az üvegben, és amikor úgy érezzük, ráférne a szobák levegőjére egy kis illat, csak fújjunk ki belőle!

Illatozó szőnyegek

Fentebb már említettük, hogy a szőnyegeket könnyen szagtalaníthatjuk szódabikarbóna segítségével. Azonban ha néhány csepp illóolajat is adunk a porhoz, mielőtt a szőnyegre szórjuk, akkor kifejezetten kellemes aromája lesz, még akkor is, ha kisállataink vannak! A módszer minden szőnyegen működhet a fürdőszobai kilépőtől a nappali shaggy szőnyegéig – bár az előbbit könnyen bedobhatjuk a mosógépbe is.

DIY-diffúzor

Szintén az üzletekben kapható diffúzorok mintájára készíthetjük el a saját, természetes és nem utolsó sorban költségkímélő változatunkat. Ha van otthon egy keskeny nyakú kis üvegcsénk, akkor már csak bambuszpálcákra lesz szükségünk, negyed csésze orvosi alkoholra, ugyanennyi mandulaolajra, valamint a kedvenc illóolajunkra. Ez utóbbiból annyit tegyünk bele, amennyire intenzív illatot szeretnénk elérni. Keverjük, finoman rázzuk össze az összetevőket, majd helyezzük az üvegcsébe és tegyük bele a pálcikákat! Ha igazán mutatósra szeretnénk készíteni a házi diffúzort, szárított virágokkal is díszíthetjük az üveget, vagy bármivel, ami épp megtetszik.

Milyen illatot válasszunk?

A fentiekben csak illóolajokat említettünk, de arra vonatkozóan nem adtunk tanácsot, hogy pontosan mely típusokat részesítsük előnyben. Ennek az oka, hogy mindenki maga tudja, pontosan milyen illatokat kedvel: a citrusos, friss aromákat, a virágos, bájos változatokat vagy inkább az édeseket.

Ha nem tudjuk, hogy merre induljunk ilyen téren, akkor biztos választás lehet a citrom, ami a tisztaságot juttatja eszünkbe, és biztosan frissítő illattal árasztja el az otthonunkat. De sokan szeretik a kellemesen nyugtató levendulát, jázmint vagy éppen a szantálfát. Szintén rengeteg háztartás kedvence a vanília, ami klasszikus, mégis egyedi illatot kölcsönöz. Természetesen akár több mindennel is kísérletezhetünk, mire megleljük az igazit – mivel nem kell vagyonokat kiadnunk az illatosítókra, ezt meg is tehetjük!

A kevesebb több-elv

Ha már a kezünkben van egy útmutató, amivel egyszerűen és költségkímélően boríthatjuk illatba az otthonunkat, hajlamosak lehetünk túlzásokba esni. Érdemes azonban megállj parancsolni magunknak – gondolunk itt arra, hogy ne adjunk túl sok illóolajat a légfrissítőbe, és hogy törekedjünk az egységességre. Azaz: ne használjunk minden helyiségben más és más illatot, az ugyanis inkább kellemetlenné válhat. Amennyiben ezeket az egyszerű alapelveket betartjuk, az otthonunk istenien fog illatozni – meglátjuk majd, a vendégeink is meg fogják jegyezni!