Orbán Viktor miniszterelnök ezt találta mondani tegnap reggeli rádiós szeánszán: "A magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát, de most válasszuk inkább a Balatont." (Nagyon sok magyar ember annak is örül, ha a falujából ki tud mozdulni. A falvak vizesárokkal vannak körbevéve és a vizesárkot úgy hívják, hogy buszjegy. Ők már nem számítanak magyar embereknek!?)
Mi van akkor, ha a magyar melós úgy gondolja, hogy Ő és a családja belefér a miniszterelnök „magyar ember” kategóriájába és szeretne leruccanni a Balcsira?

Nekem a Balaton a Riviéra – énekelte 1961-ben Németh Lehel és Felföldi Anikó, s bár az elkövetkező évtizedekben az átlagmagyar számára valóban Közép-Európa legnagyobb tava jelentette a tenger közeli élményt, mára nagyjából az ország felének ugyanolyan álom eljutni a Balatonhoz, mint a Riviérára.

A magyar kormány az adófizetők pénzéből sajátítja ki a Balatont, saját oligarchái számára.

Méregdrága szállodák, kisajátított és elzárt partszakaszok, sorompós villaparkok, luxus apartmanok sorakoznak majd a Balaton partján. Olyan hely lesz szeretett magyar tengerünk, ahol az egyszeri halandók, magyar családok le sem jutnak majd a partra.

Az egyszerű magyar állampolgárok, a dolgozó emberek, az adófizetők gyermekei tehát csak a képeslapról, esetleg a tankönyvekből, és apáik meséiből hallhatnak majd a Balatonról.

A Fidesznek ez a célja, hiszen erről így vizionál egy Fidesz közeli potentát a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, Hoffmann Henrik a Somogy megyei újságban:
"Téves és abszurd az a megközelítés, hogy osztályharcot csinálnak egyesek abból, hogy kié a Balaton.
Például a francia munkásosztály sem Monte Carlo-ban vagy St. Tropez-ben üdül, de ők is megtalálják a számukra megfelelő és kedvelt pihenőhelyeiket."

Már csak a tábla hiányzik a Balaton partra: "Csórók kifelé!"

Komjáthi Imre