h i r d e t é s

The New York Times: Magyarország a tekintélyuralom felé tart

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

The New York Times: Magyarország a tekintélyuralom felé tart

2022. szeptember 12. - 05:30

Az amerikai lap azt állítja, hogy úgy hanyatlanak a demokráciák világszerte, mint Magyarországon és Törökországban.

Recep Tayyip Erdogan török államfő (j) üdvözli Orbán Viktor miniszterelnököt Ankarában 2017. június 30-án. - Fotó: Kayhan Ozer / Anadolu Agency / Getty Images

„A demokrácia hanyatlása fellelhető gazdag és szegény országokban, illetve régi és új demokratikus rendszerekben egyaránt. A lényeg: nagyjából ugyanaz megy végbe, mint Magyarországon, Törökországban vagy Venezuelában” – írja a New York Times. Az amerikai lap szerint ez azt jelenti, hogy a választott vezetők jutnak uralomra, mivel azt ígérik, hogy védelmet nyújtanak valamilyen belső veszéllyel szemben, ennek pedig a vége az, hogy szép lassan felszámolják a jogállamot.

Max Fischer, a lap írója úgy gondolja, hogy az út valamennyi állomása veszélyes, még ha nem is kifejezetten tekintélyelvű. „A politika valamelyest befolyása alá vonja az igazságszolgáltatást, saját emberek kerülnek független intézményekbe, megváltoztatják a választási szabályokat, a sajtó pedig szigorúbb kormányzati fennhatóság alá kerül” – olvasható a cikkben.

Egyik lépés sem annyira drasztikus, mint egy kifejezett államcsíny

„Mivel ezek a vezetők próbálják megosztani a társadalmat, majd abból hasznot húznak.  A hatalom lassú kiterjesztése még úgy is tűnhet a támogatók szemében, mintha az a demokrácia megmentését jelentené” – írja Fischer.

Az író szerint a rendszer az évek során egyre inkább elbillen a tekintélyuralom felé. „Nem mindig torkollik nyílt diktatúrába. Nehéz azonban megmondani, hogy mennyire tipikus a magyar vagy a török út, de az nem sokszor fordul elő, hogy egy demokrácia megindul lefelé, ám még képes visszafordulni” – írja az újságíró. (mandiner.hu)