h i r d e t é s

Tiborcz menekül a kínos kérdések elől

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tiborcz menekül a kínos kérdések elől

2018. március 09. - 06:37

Azt is mondhatnánk, hogy Orbán veje felvette a kormány politikusainak magatartását. Az Elios-ügy kirobbanása óta mintegy felszívódott. 

Világos a logika, akárcsak Rogán Antal esetében, célszerű nem mutatkozni, amíg a vihar el nem ül. Aztán meg már úgy sem érdekel senkit.

Legalábbis olyat egyet sem, aki a végére járhatna az ügynek.

Most azonban szerencsétlen körülményeknek hála nem volt választása a saját lábunkon lábatlankodó Tiborcznak, mint megjelenni a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán államvizsgát tenni.

Emberünk teljes nyugalommal várhatta míg sorra kerül, ugyan ki merne belekötni Orbán Viktor vejének szakdolgozatába?

Erre következtethetünk abból is, ahogy az egyetem folyosóján csámpázik végig elégedetten. A hvg munkatársai ugyanis a jelek szerint pontosan tudták, mikor esedékes Tiborcz feltűnése az intézményben.

„Nemrég megtudtuk, hogy Tiborcz csütörtökön délután az újpesti Viola utcai egyetemi épületben készül vizsgát tenni, ezért munkatársunk elment és megvárta őt a szakdolgozati védés után. A miniszterelnök veje elsőként vizsgázott, nagyjából negyedóra alatt végzett is, majd a kijárat felé vette az irányt. Kollégánk megpróbálta elérni, mielőtt autóba száll, de felbukkanásával alaposan meglephette Orbán Ráhel férjét, mert ő a kamerához kapott, és majdnem rácsapta a kocsiajtót.”

Meglehetősen finom leírása az eseményeknek. A videóból egyértelműen látható, hogy Tiborcz a szó szoros értelmében pánikba esve adott utasítást sofőrjénak.

Bizarr mellékzönge, hogy vajon hány egyetemista engedheti meg magának, hogy Mercedes mikrobuszban talicskázzák ide-oda? Persze abban az országban, ahol egy gázszerelő lehet milliárdos – ha Orbán Viktor barátja – ott egy magát diploma nélkül is jogásznak kiadó ember miért ne lehetne?